Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

Reuven Tsur (eredeti nevén Steiner Róbert, a Tel Aviv-i Egyetem irodalomelmélet-professzora, a kognitív poétika jeles kutatója) így ír a vers kapcsán egyik tanulmányában:

"Ha az olvasó valamilyen triviális leírásba ütközik a versben, működésbe hozza a "Jelentőség Szabályá"-t. Értéstani transzformációk segítségével addig alakítja át a leírást, amíg a vers az ember sorsára vagy világegyetembeli helyére vonatkozó jelentős álláspontot nem fejezi ki. (...) Például nagy sereg triviális kérdés húzódik itt, a leginkább maguktól értetődő, mindennapi dolgokat illetően, melyeknek nagy része élettelen, s csodálatra méltóvá nagyítódik fel. Csodálatos, csodálatos világ! Az ember hirtelen rádöbben, hogy nem szabad a mindennapi dolgokat maguktól értetődőknek venni, mindegyikben egy kis csoda rejlik, mindegyiknek egyedülálló célja vagy értelme lehet. Ebbe a csodába nyer az ember bepillantást."

forrás: A12 LEGSZEBB MAGYAR VERS 4. (szerk.: Fűzfa Balázs) a teljes kötet elérhető itt: http://mek.oszk.hu/17800/17853/17853.pdf

A verset itt találjátok meg Bálint András előadásában:

https://youtu.be/J1nBRHriKYE