A boldogságról

A kis jércét nem irígylem én,
amikor kapar az udvar szemetén.
Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül
az áthevülő tojásokon ül
s a változás titka körülkerengi.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyujtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

A gondolat itt, ott, mindenütt
élő szövetet bont és sebet üt.
Ha sokallod, mennyi rajtad a seb,
fuss, mint a háromlábu eb,
fuss vissza, míg nem késő visszamenni.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyujtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

Az ostobaságról 

A beteg istenek mind haldokolnak,
ép embereké lészen a világ.
A bölcs kérdezni és mérgezni tud csak,
mi lelket épít: az ostobaság.

Az ész szétbontott minden bonthatót itt,
nincs neki mit tovább erjeszteni.
Te boldog abroncs, szorítsd lelkeinket,
ostobaság! gyógyíts, te mennyei!

A jóságról 

Káromkodj, ha jónak látod,
szidd az embert és világot,
ha szitkod szép: élvezem.
De hogy itt, e földi honba
bárkinek hibája volna:
senkinek el nem hiszem.

Száz törvény közt botlódsz, kapkodsz
s mindig hű vagy önmagadhoz,
mást akarva sem tehetsz.
Akármit téssz, akármint téssz,
azt teszed, mit legjobbnak vélsz –
mi a jóság, ha nem ez?

A célról 

Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?

Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.

A gnóma poétikai alakzatáról Prágai Tamás József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, irodalomtörténész így ír a Kortárs folyóirat 2015. januári számában:

A gnóma valamilyen gondolati tartalom tömör megragadása. A köznyelv általában bölcsesség, bölcs mondás, rövid bölcsesség értelemben használja, az Értelmező kéziszótár szerint: „Egyszerű igazságot kifejező tömör (verses) mű(faj).” Az alakzatot az antik retorika is megkülönbözteti, Arisztotelész kissé más értelemben határozza meg:

„A gnóma kijelentés, de nem valami egyediről, például hogy milyen ember Ipikratész, hanem valami általánosról, de nem is minden általánosról, például nem arról, hogy az egyenes a görbének ellentéte, hanem csak arról, amire cselekvéseink vonatkozhatnak, és amit meg kell tennünk vagy el kell kerülnünk. Következésképpen, minthogy az enthümémák konklúziói és premisszái – mellőzvén magát a szillogizmust – gnómák, például: »Azért a józan ember legjobban teszi, / ha nem tanítja túl okosra gyermekét.« Ez gnóma, de ha hozzáfűzzük az okokat is, azaz hogy miért, az egész egy enthüméma, például: »mert nem csupán a lustaság hírébe jut, / de irigyelni fogják polgártársai«. Ez is gnóma: »Sosem vagyunk mindenben boldogok.« És gnóma ez is: »Halandó emberek közt senki sem szabad«, de ha hozzáfűzzük azt, ami közvetlenül utána következik, enthümémát alkot: »vagyon vagy Vakszerencse rabszolgái mind«.”

Weöres Sándor negyedik gnómáját (A célról) itt találjátok meg Bach Kata előadásában:

(feltöltés alatt)