Az új év kezdetén indítottuk el Versélmények sorozatunkat. Ezúttal Spengler Kata olvasónk élményét osztjuk meg veletek, aki egy olyan versről írt nekünk, amelyet Földes Eszter előadásában láthattatok a VerShakeren. Ezúton is köszönjük a levelét!

Írd meg Te is különleges versélményedet! Mi volt az a pillanat, amikor megnyílt számodra egy vers, vagy egy vers által egy másik ember, vagy a kettő egyszere? Vagy csak egyszerűen megosztanád legkedvesebb versedet, és hogy miért éppen az, hogyan szólított meg Téged? Küldd el élményleírásodat akár csak pár szóban a vershakerinfo@gmail.com címre, és írd meg, hogy névvel, vagy név nélkül szeretnéd viszont látni a sorozat folyamán!

„Az első vers, ami nagyon közel került hozzám, József Attila Kései siratója volt. 14 évesen találkoztam vele, egy iskolai szavalóversenyen el is mondtam. Nem értem, hogyan értettem meg ezt a verset ennyire fiatalon. Mégis...valahányszor elmondtam, katarzist éltem át.

Különös isteni kegyelem volt, hogy fiatalon megérthettem József Attila sorait. Ma is nagy kedvencem. Ezért örültem, mikor ti is szenteltetek egy részt kedvenc versemnek. Sírtam, mikor Esztertől hallottam és látszott, ő is sír.

Talán ez a versek lényege: hogy aki mondja és aki hallgatja is megérintődik és együtt sírnak, együtt örülnek.”

Tényleg hihetetlen, hogy a Kései sirató milyen tűpontosan képes átadni azt a fájdalmat, amit az édesanya elvesztése okoz. Az, hogy Katát már gyerekként megérintette, éppen ezért nem is meglepő. Hiszen éppen gyermekkorban, amikor még – jó esetben – annyira elképzelhetetlen, hogy elveszítsük őt, akkor üt meg a legjobban a hirtelen szembesülés ezzel az érzéssel. És ebben a versben ha tudatosul, ha nem, az ember saját édesanyjának halandóságával szembesül.

Ha az élményleírás felkeltette az érdeklődésedet, és szeretnéd megnézni Földes Eszterrel készült epizódunkat, itt tudod megtenni: