Facebook Instagram
Autizmus és versmondás
Filmbemutató a VerShakeren

Visky Ábel filmjét mutatja be december 29-én 18 órakor a VerShaker YouTube-csatorna. A film címadója, József Attila Imádság megfáradtaknak című verse, amely a főszereplő, Stark Ádám autizmus spektrum zavarral élő versmondó előadásában hangzik el. 

plakat_1.jpg

A rövid dokumentumfilm betekinteni enged Stark Ádám autizmus spektrum zavarral élő előadóművész és szülei egyik hétköznapjába. A fókuszba a versmondásra való felkészülés különleges módja kerül, mely során édesanyja, Judit, aki egyébként foglalkozását tekintve rajztanár, a vers költői képeit rajzokká alakítja át, így segítve értelmezni és memorizálni fia számára a művet. A felkészülési folyamat és az előadó személyének mélyebb megismertetése által a kisfilm József Attila Imádság megfáradtaknak című versét is egészen új megvilágításban tárja a nézők elé.

 A filmet ezen a linken tekinthetik meg: https://youtu.be/P7SS4LZKEWE

imadsag_megfaradtaknak_jelenetfotok_00.jpg

Stark Judit és Stark Ádám a film egyik jelenetében

A film rendezője, Visky Ábel 1987-ben született az romániai Bákóban, majd gyerekkorát az erdélyi Galambodon töltötte. 2010-ben elvégezte a kolozsvári Sapientia EMTE film-, fotóművészet, média szakát, majd felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakára, ahol alapképzésen Szász János és Janisch Attila, mesterképzésen Enyedi Ildikó voltak az osztályvezető tanárai. Jelenleg ugyanitt doktorandusz. Börtönben levő apák és gyerekeik kapcsolatáról szóló, Mesék a zárkából című első egészestés dokumentumfilmjét számos hazai és nemzetközi fesztivál vetítette.

filmkep_03.png

Stark Judit és Stark Ádám a film egyik jelenetében

 A VerShaker produkció megbízásából, Kürti István operatőr és Zoltán Áron kreatív producer közreműködésével készült kisfilm az értelmi fogyatékkal élők képzéséről is beszél – felhívva a figyelmet a filmben is megjelölt MáSzínház munkájának fontosságára (ahol egyébként a főszereplő a Kontra Verona című előadásban látható január 28 és 29-én). A filmben bemutatott versértelmezési és -memorizálási módszer  azonban szélesebb körben jelenthet inspirációt. G. Tóth Franciska gimnáziumi magyar tanár beszámolóját ezen a linken olvashatják:
https://vershaker.blog.hu/9999/12/31/imadsag_megfaradtaknak_modszertan 

Szereplők: Stark Ádám, Stark Judit, Stark Béla

Rendező és vágó: Visky Ábel

Operatőr: Kürti István

Zene: TÖRZS https://www.youtube.com/torzs

Kreatív producer: Zoltán Áron

Készült a VerShaker megbízásából, a reSTART Feszt programsorozat keretében. 

A film a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál valamint a 8. Magyar Speciális Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában vett részt 2022-ben.

Támogatók:
Ráday Soho Egyesület
Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
Otthon, város, Ferencváros
reSTART Feszt
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
NKA Nemzeti Kulturális Alap
Magyar Hang

A bejegyzés trackback címe:

https://vershaker.blog.hu/api/trackback/id/tr5318012402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

VerShaker Blog

Címkék

Ajánló (27) Ajànló (2) ArsPoetica (3) Az őrült (1) A célról (1) A VerShakerről (17) BabitsMihály (1) Babits „barátai (12) Bach Kata (2) Backstage (2) Bálint András (1) Barabás Lili Kinga (4) Bariz Evelin (4) Bemutató (2) Bertold Brecht (1) Boldog szomorú dal (2) Carol Ann Duffy (1) Charles Bukowski (1) Cikkek esszék (75) Csapó Attila (2) Czigányik Lídia (1) Ellentétek balladája (1) Első évad (8) Esti kérdés (1) Esti Kornél (1) Fasti (1) Fesztbaum Béla (2) Film (1) Filmsorozataink (23) Filmsorozatok (1) Földes Eszter (1) Francois Villon (1) Fű fa füst (1) Gyabronka József (1) Gyarmati Fanni (1) Hajduk Károly (1) Haselbach Ivett (2) Holtszezon fesztivál (3) Horváth Csenge (2) Húsvéti gondolatok (1) Igó Éva (3) Impresszum (1) Interjúk (8) Izsó Nóra (1) Izsó Zita (1) József Attila (4) Kaland (1) Kappanyos Andrást (1) Kávészünet zenekar (1) Kései sirató (1) Király Dani (2) Király Dániel (1) Kis pont vagyok (1) Költő-és kötetbemutató (2) Költőink a grafológusok szemével (4) Költőink szabadidejükben (6) Költők (55) Költők karácsonya (7) Költőpárok (6) Könyvek (1) kortárs költészet (3) Kosztolányi Dezső (8) Kosztolányi színei (5) közösségi finanszírozás (2) Magamhoz (1) Második évad (17) Mészáros Blanka (1) Minden változik (1) módszertan (1) Nagypál Gábor (1) Neked írom (1) Nemes Nagy Ágnes (2) Nyarak a vízparton (4) Ónodi Eszter (1) Orosz Ákos (2) Peer Krisztián (2) Petőfi Sándor (2) Pilinszky János (3) Pintér Liliána (2) Programjaink (26) Radnóti Miklós (1) Rajtó Fanni (1) Reményi Gyenes István (1) reSTART Feszt (9) RUSZT (14) Semmiért egészen (1) Spengler Kata (2) Szabó Lőrinc (1) Szálinger Balázs (1) Szilágyi Csenge (1) Tamássy Bogi (4) Támogatás (3) Tandori Dezsőnek (1) Tandori világai (5) Tankó Erika (1) Thomas Mann (2) Tóth András (1) Tóth Árpád (1) Ünnepek (28) Varga Mirjam (3) Vecsei H. Miklós (2) Versek (28) Versélmények (4) VerShaker offline (15) VerShaker Történelem (1) VerShaker X Petőfi2000 (1) Versjátékok (1) VersKép Challenge (1) Versmegfejtő beszélgetés (1) Villon világa (3) Weöres Sándor (4) Wunderlich József (3) XX. SZÁZADI FRESKÓ (1) Zsigmond Emőke (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása