Ezúttal Bálint András, a Radnóti Színház Kossuth – és Jászai Mari-díjas színművésze mondja el Babits Mihály Esti kérdés című versét, és beszélget Zoltán Áronnal a vers kapcsán.
Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, versmondó színházigazgató, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1943-ban született Pécsen. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1965-ben szerzett diplomát, majd a pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1969-től a Madách Színház tagja, később 1980-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatát erősítette. 1983-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től harminc éven át volt a Radnóti Színház igazgatója és rendezője, amelynek ezután is tagja maradt. Dolgozott a Thália Színházban is, ahol az ő rendezésében láthattátok a Romantikus komédiát és a Beszélő fejeket. Számtalan önálló estje volt már, melyekben olyan költők alakját és életművét hozta közelebb a nézőkhöz, mint például Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Márai Sándor, Arany János, vagy Radnóti Miklós. Számos híres filmben játszott, ezek közé tartozik a Szerelmesfilm, Fényes szelek, Hajnali háztetők, Budapesti mesék, és Apacsok is.
Vers és filozófia kényes összefüggéseit feszegeti éppen Babits Mihály a költészetről, a titokzatos mesterség-ről szólván. A legcsodálatosabb – mondja Babits -, hogy a túlságosan mély, vagy bölcs tartalom még árt is a versnek. Mindenki tudja ezt. Vannak kiváló és nagyra törő költők, akiket ez ölt meg. Súllyal terhelve nem lehet röpülni; s itt aztán mindegy, ha a teher csupa arany és drágakő is… Szerencsére maga Babits Mihály éppen olyan költő, aki tud súllyal terhelve röpülni, s ennek köszönhetjük többek közt az Esti kérdést, a magyar filozófiai költészet egyik legszebb, klasszikus darabját.” (Nemes Nagy Ágnes)
Ezt az epizódot is örökbe fogadhatjátok "Örökbefogadási programunk" keretében, melyről itt olvashattok részletesen:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.