Facebook Instagram
VerShaker SE2 | Második epizód | Tóth András | François Villon: Ellentétek balladája

Ezúttal Tóth Andrástól hallhatjátok François Villon: Ellentétek balladája című költeményét, ennek kapcsán beszélgetnek Áronnal.

Tóth András 1992-ben született Budapesten. A győri Czuczor Gergely Gimnáziumban érettségizett és a Keleti István Művészeti Iskolában volt stúdiós. Érettségi után 2010-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába került. Az egyetem elvégzése után két évig szabadúszóként dolgozik a Vígszínházban, ahol 2017-től kezdve társulati tag. Először Lámpásként láthattátok őt a Padlásban. Jelenleg ő Kolnay A Pál utcai fiúkban, Pille a Lóvátett lovagokban, Chester McKee A nagy Gatsby-ben, valamint az idei évadtól kezdve a Vígszínház egyik legújabb előadásában Az öreg hölgy látogatásában Loby-t alakítja. Egyik kedvence Cseh Tamás, ezért is lett András első önálló estje a Mélyrepülés, melyet az énekes azonos című műsora alapján hozott létre. 2010-ben szerepelt a Hidegzuhany című kisjátékfilmben, 2016-ban pedig a Kovács István rendezte Szürke senkik filmdrámában. A televízió képernyőin az Egy nyári kaland című sorozatban tűnt fel Simon szerepében.

 

Ezt az epizódot is örökbe fogadhatjátok "Örökbefogadási programunk" keretében, melyről itt olvashattok részletesen:

A bejegyzés trackback címe:

https://vershaker.blog.hu/api/trackback/id/tr1316496180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

VerShaker Blog

Címkék

Ajánló (27) Ajànló (2) ArsPoetica (3) Az őrült (1) A célról (1) A VerShakerről (17) BabitsMihály (1) Babits „barátai (12) Bach Kata (2) Backstage (2) Bálint András (1) Barabás Lili Kinga (4) Bariz Evelin (4) Bemutató (2) Bertold Brecht (1) Boldog szomorú dal (2) Carol Ann Duffy (1) Charles Bukowski (1) Cikkek esszék (75) Csapó Attila (2) Czigányik Lídia (1) Ellentétek balladája (1) Első évad (8) Esti kérdés (1) Esti Kornél (1) Fasti (1) Fesztbaum Béla (2) Film (1) Filmsorozataink (23) Filmsorozatok (1) Földes Eszter (1) Francois Villon (1) Fű fa füst (1) Gyabronka József (1) Gyarmati Fanni (1) Hajduk Károly (1) Haselbach Ivett (2) Holtszezon fesztivál (3) Horváth Csenge (2) Húsvéti gondolatok (1) Igó Éva (3) Impresszum (1) Interjúk (8) Izsó Nóra (1) Izsó Zita (1) József Attila (4) Kaland (1) Kappanyos Andrást (1) Kávészünet zenekar (1) Kései sirató (1) Király Dani (2) Király Dániel (1) Kis pont vagyok (1) Költő-és kötetbemutató (2) Költőink a grafológusok szemével (4) Költőink szabadidejükben (6) Költők (55) Költők karácsonya (7) Költőpárok (6) Könyvek (1) kortárs költészet (3) Kosztolányi Dezső (8) Kosztolányi színei (5) közösségi finanszírozás (2) Magamhoz (1) Második évad (17) Mészáros Blanka (1) Minden változik (1) módszertan (1) Nagypál Gábor (1) Neked írom (1) Nemes Nagy Ágnes (2) Nyarak a vízparton (4) Ónodi Eszter (1) Orosz Ákos (2) Peer Krisztián (2) Petőfi Sándor (2) Pilinszky János (3) Pintér Liliána (2) Programjaink (26) Radnóti Miklós (1) Rajtó Fanni (1) Reményi Gyenes István (1) reSTART Feszt (9) RUSZT (14) Semmiért egészen (1) Spengler Kata (2) Szabó Lőrinc (1) Szálinger Balázs (1) Szilágyi Csenge (1) Tamássy Bogi (4) Támogatás (3) Tandori Dezsőnek (1) Tandori világai (5) Tankó Erika (1) Thomas Mann (2) Tóth András (1) Tóth Árpád (1) Ünnepek (28) Varga Mirjam (3) Vecsei H. Miklós (2) Versek (28) Versélmények (4) VerShaker offline (15) VerShaker Történelem (1) VerShaker X Petőfi2000 (1) Versjátékok (1) VersKép Challenge (1) Versmegfejtő beszélgetés (1) Villon világa (3) Weöres Sándor (4) Wunderlich József (3) XX. SZÁZADI FRESKÓ (1) Zsigmond Emőke (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása