1885. március 29-én született Kosztolányi Dezső. Mi a költő születésnapján indított „Kosztolányi színei” sorozatunkkal tisztelgünk az író, költő munkássága előtt. Egyúttal szeretnénk nektek megmutatni Kosztolányi bronzát, ezüstjét, zöldjét, aranyát, tréfás-liláját, bor-színű, néma-szürkéjét, szemérmetes, szerelmes, rikító, szomorú-violáját, téglabarnáját, halvány kékjét és égető pirosát. A következő hetekben tartsatok velünk és színezzétek ki velük az életeteket!
„Ó mennyi ábránd háborítja
e szép, e csöndes életet.
Tündérruhába jönnek, aztán
Ellengenek szívünk felett.
Egy szép mosoly, egy kézszorítás,
illatlehellő fák alatt…
És vége lesz a bús regének,
egy sír mi abból megmarad.”
„Banner Jóska megbírálta 4-5 versemet. Azt mondja, nagy költő leszek s én hiszem, habár nem vagyok könnyen hívő ember, érzem a tehetséget.” – így inspirálta a tizenöt éves Kosztolányi Dezsőt, unokatestvére Csáth Géza. A tragikus körülmények között elhunyt kiváló novellista jószándékú kritikája után egy évvel – 1901. október 26-án – jelent meg Kosztolányi bemutatkozó verse „Egy sír” címmel, az Esti Kurirban.
Tavaszi sorozatunk második epizódjában Fesztbaum Béla, Kosztolányi Dezső „Boldog, szomorú dal” című versét mondja el. Ennek kapcsán Béla többek között mesélt arról is, hogyan kapcsolódott először az íróval. Elmesélte hogyan inspirálták őt Kosztolányi írásai, versei „A léggömb elrepül” című önálló estjének létrejöttében. Béla az Áronnal való beszélgetés során arról is vall, hogyan segített neki Kosztolányi humora, világlátása, nyelvi eszközei, az íráshoz való hozzáállása, önmaga megismerésében. Bélához hasonlóan, Kosztolányi Dezső is vallott magáról, hivatásához fűződő érzéseiről a Keleti Ujság hasábjain, 1933. április 16-án „Önmagamról” című írásában.
„Először bevallom, hogy boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy írok és írhatok. Mindig ebben kerestem és leltem meg a boldogságot, nyilván azért, mert sehol másutt a földön nem találtam meg. Elégedett is vagyok. Nem munkásságommal, hanem azzal, hogy az a munkásságom, ami. Még ma sem fásultam el a kifejezés rejtelmes gyönyörűsége iránt. Sokak szemében talán szerénységnek tetszik ez a vallomásom. De nem az. Bizonyos, hogy a műkedvelők is éppígy rajonganak mesterségükért. Én azonban ebben inkább vagyok ővelük, mint azokkal a mesterekkel, akik titkolják, hogy nekik is ez az egyedül fontos, s kifelé egy másik szerepet hazudnak, hogy ezzel eszményi mázat adjanak tintás becsvágyuknak, s hogy ne legyenek kénytelenek föltárni azt az egyetlen, igazán fájó helyet, melyen meg lehet őket sebezni. Aki ily nyíltan föltárja gyönge pontját, mint én, nem is egészen gyönge.”
-------
Ha tetszik Neked a VerShaker, és szeretnéd, hogy folytassuk, támogasd tevékenységünket a következő gyűjtés keretében:
A verset és a naplóbejegyzéseket a Jaffa Kiadó gondozásában 2018-ban, Budapesten megjelent Kosztolányi Dezső „Mindent bevallhatok – kötetben meg nem jelent írások és más újdonságok” című kötetből idéztük.
A cikksorozat születésére inspirálóan ható „Mostan színes tintákról álmodom” című verset és egy rövid elemzést itt olvashattok:
Fesztbaum Béla 2008 óta töretlen sikerrel játszott „A léggömb elrepül” című Kosztolányi estjéről itt olvashattok részletesebben:
Montázs: Zoltán Áron
A sorozat szerkesztői: Pifkó Szera és Zoltán Áron

A bejegyzés trackback címe:
https://vershaker.blog.hu/api/trackback/id/tr6816496404
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.