„Itt élek dolgozószobámban, íróasztalomnál – mondotta egyszerűen, - s gyakran hetekig ki sem mozdulok. Ablakaimat becsukom, hogy ne zavarjon az utca zaja.”

Sorozatunk korábbi részeiben már írtunk arról, hogy Kosztolányi Dezső humora, írásai, költészete, műveiből kirajzolódó alakja hogyan hatott vendégünk, Fesztbaum Béla útkeresésére, pályájára. (Ha még nem láttad: https://youtu.be/veRauOUrZH4) Béla nagy szeretettel mesélt Áronnak arról a közegről melyben él és arról, milyen szoros kapcsolat fűzi őt a tárgyaihoz. Legyen az régi vagy modern őrizgeti, féltve őrzi, kincsnek tekinti, megszemélyesíti őket. A beszélgetésben felmerül, hogy Kosztolányi is szerethette az őt körülvevő tárgyakat, a polgári lét miliőjét biztosító kellékeket, hiszen műveiben sokszor ír róluk, osztja meg impresszióit velük kapcsolatban. Ez tükröződik „Budai idill” című versében is.

*

„A szagos langyos borúból

titkosan dereng a bútor,

s ami kedves, ami szép:

régi óra, régi szék,

régi album, régi naptár,

mely napot rég nem mutat már,

fönn a kályhán szerteszéjjel ,

findzsa-sor, aranyszegéllyel ,

aztán föntebb a befőttek,

ódon, zöld üvegpohár

s a vén lámpa kedves árnya

imbolyogva szálldogál. „

Kosztolányi élete folyamán sokszor költözött, noha szerette az állandóságot. A szülői ház elhagyása után az író, költő rutinosan váltott lakhelyet, a pesti legénylakásokból a polgári budai lakásba, a Tábori utca 12. számba, egy ódon kis házba, négy apró szobával, villany és gáz bevezetése nélkül – derül ki Kibelbeck Mara Cultura.hu-n megjelent „A Kosztolányi ház” című cikkéből.

*

„Kosztolányi Dezső, akit megilletődötten követtem suboticai sétáin, a kis falusias házban lakik. Aránylag kicsiny dolgozószobájának majdnem minden falát mennyezetig futó könyvespolcok rejtik el, amelyekben könyvütegek sorakoznak. Az író az ablak mellett ül az íróasztalánál, nagyszerű neglizsében. (kényelmes otthoni ruházat – a szerk.). Előtte nagy halom kéziratpapír, amelyekre az ő jellegzetes apró betűivel éppen szorgalmasan körmöl, zöld tintával. A nehéz bútorokból, a sötét bőr karosszékekből, a félhomályosra sötétített szoba egész levegőjéből különös hangulat árad ki. Ihlető, inspiráló hangulat, amely némileg titokzatos és idegenszerű is az utca csendje révén és az író puha, halk szavú, intim beszélgetésénél fogva. Ez a levegő bágyadttá, fáradttá és álmodozóvá teszi a próza emberét is, sejtelmes révedezései támadnak, és mesemondás világába szökken a pillantása, mintha isteni csókkal ihletett művész volna.” „…Természetesnek találom, hogy ebben a finom lélegzetű, éteri miliőben Kosztolányi csupa puhán hangzó, cizelláltan megformált, simán gördülő novellát, finom veretű álomkölteményt és egyéb selyemlágyságú írást hívott életre...” – írja a költőt körülvevő miliőről Péchy-Horváth Rezső a Vajdasági Kultúra hasábjain, 1924. szeptember 2-án.

--------

Ha tetszik Neked a VerShaker, és szeretnéd, hogy folytassuk, támogasd tevékenységünket a következő gyűjtés keretében:

A Cultura.hu teljes cikkét itt találjátok:

Az interjú idézetet a Jaffa Kiadó gondozásában 2018-ban, Budapesten megjelent Kosztolányi Dezső „Mindent bevallhatok – kötetben meg nem jelent írások és más újdonságok” című kötetből idéztük.

A „Budai idill” című versét teljes terjedelmében itt találjátok:

Fotó: muzsa.sk

A sorozat szerkesztői: Pifkó Szera és Zoltán Áron