„Egyszer csak arculcsapott a velem egyidős egykori Kosztolányi Dezső, egyszer csak kézen fogott és azt éreztem dolgunk van egymással”

Tavaszi sorozatunk második epizódjában Fesztbaum Béla mondja el Kosztolányi Dezső „Boldog, szomorú dal” című versét. Bizonyára Ti is jártatok már úgy egy-egy író, költő műveit olvasva, hogy annyira azonosultatok gondolataival, hogy azt éreztétek „ezt akár én is írhattam volna”.Fesztbaum Bélával készített epizódunkban Béla arról is mesélt Áronnak, mikor és melyik Kosztolányi szöveg elmondásakor érezte ő is ezt az „arculcsapást”:

Néhány egykori tanárával és diáktársával alapítottak egy társulatot a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban. 2005-ös estjük témája az úton levés volt, térben és időben. Kosztolányi „Esti Kornél” ciklusának egyik novellájával, „A becsületes várossal” kellett érzékeltetnie ezt a fajta útkeresést. Béla úgy érezte, Kosztolányi szellemessége, mintha a sajátja volna. A mondatokban rejlő bölcsességet, humort és intellektust teljes mértékben át tudta érezni. Sőt a közönség is általa fedezte fel az író humorát, színeit. Ez volt az a pillanat, amikor Kosztolányi megszólította Bélát, aki kérdés nélkül vele tartott.

„Szóval velem tartasz? - kérdezte Esti Kornél.”

„Esti – egyelőre még csak így, keresztnév nélkül – először az „Ujságíró” című novella mellékszereplőjeként jelent meg 1925-ben a Nyugatban, hogy aztán rögtön feledésbe is merüljön. Két év múlva, az Édes Anna megjelenését követően vette elő ismét Kosztolányi.” Később „szerzői döntésével rendeződtek két kötetbe az Esti-prózák, 18, illetve 17 Esti-szöveggel. Az Esti-novellák (kalandok, történetek, sőt, publicisztikák) a húszas évek végétől kezdve Kosztolányi haláláig végig jelen vannak a prózai életműben. Esti státusa az 1933-as kötetig ingadozik az életműben: hol mellékszereplő, hol narrátor, hol címszereplő.” – így ír róla Széchenyi Ágnes irodalomtörténész a Jelenkor 2012-es „A töredékesség műfajképző ereje” című cikkében.

Az irodalomtörténész arra is rávilágít, hogy Kosztolányi ironikusan elidegenítette Esti Kornél alakjában egykori önmagát és az egész korszakot, a magyar líra „érzelgős-beteges” fázisát. Így a novella minden ironikus gondolata és mondata kifejezi a költő folyamatos útkeresését. „Mert a világhoz fűződő költői viszony a világhoz állandó, pillanatra sem szűnő lélekállapot, ami hol ilyen, hol olyan verset terem. Csakhogy ettől még az alkotó működhet önkritikusan”. – vallotta Kosztolányi. Ezt tükrözi az Esti Kornél ciklus negyedik novellája is „A becsületes város”, ami Fesztbaum Bélát „arculcsapta”. Most ebből idézünk nektek egy gondolatot:

„Azóta itten éldegélek. Sok minden rokonszenvesebb volt ottan. De be kell vallanom, hogy itten mégiscsak jobb. Mert ha az ottani és itteni emberek körülbelül egyformák, az itteniek javára sok mindent föl lehet hozni. Többek közt azt, hogy ezek itten néha legalább színesen, kellemesen hazudnak egymásnak.”

Az Esti Kornél ciklus, A becsületes város című fejezetét itt olvashatjátok:

-----------

Ha tetszik Neked a VerShaker, és szeretnéd, hogy folytassuk, támogasd tevékenységünket a következő gyűjtés keretében:

Széchenyi Ágnes irodalomtörténész Jelenkorban 2012-ben megjelent „A töredékesség műfajképző ereje” című írását teljes terjedelmében itt olvashatjátok:

A cikksorozatot szerkeszti: Pifkó Szera és Zoltán Áron