A szabadság, mindannyiunk számára nagyon fontos fogalom, ami kimondva, vagy kimondatlanul, de ott lapul minden egyes mozdulatunkban, gondolatunkban, érzésünkben, cselekedetünkben. Minden helyzetben benne van, legyen az egy séta a parkban, utazás, egy vasárnapi ebéd, egy beszélgetés, vagy alkotó folyamat, ahol szabadon kifejezhetjük gondolatainkat, elképzelésünket a világról a művészet nyelve által. Legyen szó vászonra vitt festékről, papíron lágyan ívelő hangjegyekről, vagy egymás mellé tett szavak, rímek, verslábak egymásba kapaszkodásáról.Vannak olyan helyzetek, amikor tudni kell nemet mondani. Még ha egyszerűbbé is válna az életünk, ha adott esetben például a regnáló hatalomnak megfelelve pénzhez, lehetőséghez, karrierhez juthatnánk. Ha ezért az elveinket félre kell tenni, inkább mondjunk le néhány lehetőségről, de maradjunk önmagunk. Erre tanít minket Karinthy Ferenc adomája Weöres Sándorról.

Róma, 1948

Nem sokkal elutazása előtt Dérynek támadt egy képtelen ötlete: hogy Weöres Sanyit agitáljuk be a kommunista pártba. Tamáskodtam, aligha fog menni, nem illenék oda, se szervezetileg, hát még ideológiailag, egyebekről nem is szólva. Ám ő leintett, erősködött, ez taktikai kérdés, zseniális, nagy költő, fontos ember az irodalomban, okvetlen nyernénk vele.

Így hát este összeültünk, és kezdtük nyomni a szöveget. Érdekes, nem is igen ellenkezett, kíváncsian hallgatta érveinket, nyitottan, inkább meglepve, semmint elutasítón, van benne valami, amit beszélünk, ismerte el, megfontolandó. Csupán némi időt kért, hadd aludjon rá, nem szívesen sietné el, majd folytatjuk, evvel búcsúztunk. Utána Tibor a kezét dörzsölte; ugye, hogy megmondta.

Másnap azonban Sanyika azzal állt elő: mégis buddhista szerzetes lenne, lehetőleg egy tibeti lámakolostorban, tervezi is, rövidesen elutazik, terepszemlére. Püff neki – kezdhettük elölről, Marxnál és Hegelnél és Démokritosznál. Barátunk ezúttal is résztvevőn, szinte helyeslőn figyelt, bólogatott, időnként még reánk is licitált, de újfent oda lyukadt ki, hadd gondolja meg kissé. Reggelre aztán – ami őnáluk jócskán dél vagy kora délután – az lett belőle, megvitatták Amyval, ráébredt, jelenleg az animizmus, samanizmus jobban foglalkoztatja, különös hajlamot érez effélére, olykor kifejezetten a mágikus megszállottság állapotába kerül… S ez így ment továbbra is, hiába dumáltunk a fülébe hosszú estéken át, a döntő válaszadás helyett mindennap mással jött: Amerikába készül, Utah államba, a szigorú szertartású mormon szektákhoz, hindu jógivá lesz, majd a Mithrász-kultusz, lélekvándorlás, kabalisztika, óegyiptomi misztika, spiritiszta szeánszokra szeretne járni, esetleg médiumként, életében és költészetében azonosulni az abszolútummal s hasonlók.

Végül már a gyökerekhez értünk, a gyakorlati politikából vissza filozófiai alapokhoz. Sanyi kereken tagadta a fejlődés elvét a történelemben, szerinte inkább körforgás vagy hullámmozgás, kultúrák fölemelkedése és alásüllyedése, a világszellem felragyogása s elhalványulása.

- Drága jó Sanyikám – játszottam ki már-már az utolsó kártyákat. – Nincs fejlődés, sommásan elutasítod? Vegyük azt, például Traianus alatt két hétig is eltarthatott, míg Aquincumból lekocsikáztál idáig. Ma pedig repülőn két óra.

- Micsoda, két óra? – csattant föl magas gyerekhangján Weöres. – Én hat hónapig vártam az útlevelemre!

Karinthy Ferenc

A Szépirodalmi Könyvkiadó által 1990-ben kiadott Magyar Orpheus: Weöres Sándor emlékezetére című kötetből idéztünk, melyet Domonkos Mátyás szerkesztett.

Fotó forrása: PécsMa