Az idei nyár igen gazdag sporteseményekben. Idáig a Foci EB tartotta lázban a világot, de hamarosan elindul– a szintén a járványhelyzet miatt tavaly elhalasztott – XXXII. nyári olimpiai játékok is. Most Költőink szabadidejükben cikksorozatunk következő részeiben is a sporté lesz a főszerep.

Azt hihetnénk költőink maximum csak verslábakkal fociztak, de ez korántsem volt így. Volt, aki csak rajongott ezért a labdajátékért, de volt, aki nem csak messziről imádta a focit és ezért versbe foglalta, hanem e mellett rúgta is a bőrt. Közülük is az egyik legfurcsább játékos Ady Endre volt, akinek életrajzából és költészetéből is kiviláglik, hogy sem csapatjátékos, sem sportember nem volt. Gyermekként az Érpataknál beszakadt alatta a jég, melynek következtében beszorult a lába és elfagytak az ízületei, emiatt egész életében csámpás maradt–írja Csillag Péter sportújságíró az Ady stoplisban – klasszikus magyar írók a futballról című könyvében. Ezért joggal tehetitek fel a kérdést, ha ennyire nem volt birtokában az ügyességnek,akkor vajon mit keresett mégis Ady Endre 1899-ben Debrecen első futballegyüttesében?

A Debreczeni Főiskolai Lapok 1899. január 20-i számának 73. oldalán megjelent eldugott sajtóhírben az akkor harmadéves joghallgató neve is feltűnik, Adi Endreként. Bár a neve helytelenül szerepel a cikkben, de ahogyan A Debreceni futball képes kalauza című könyvében Sándor Mihály rámutat, a költő 1898 októberétől a nevezett lap szerkesztőségének főmunkatársa volt, valamint más Ady vagy Adi néven joghallgató nem járt akkor az egyetemre.

„Foot ball csapat. Dzurilla Béla III-ad éves joghallgatón kollégánké, a jeles sportemberé az érdem, hogy ez a szép és kedvelt sport otthonra talált kollégiumunk ifjusága között. A foot ball csapat tagjai tudomásunk szerint a következők: Dzurilla Béla 3. jh, Sipos Béla 3. jh, Kemény Emil 2. jh, Kun Béla 3. jh, Frater Jenő 1. jh, Adi Endre 3. jh…”–ez az egyetlen fennmaradt dokumentum arról, hogy Ady Endre és a századforduló újdonságaként terjedő labdarúgás kapcsolatban álltak egymással.

Annak ellenére, hogy Debrecen városában az első nyilvános futballmérkőzést csak 1902-ben rendezték, a jogakadémia diákjaiból szerveződő alakulat a város első focicsapatának tekinthető. Ady Endre, mivel fogékony volt az új eszmékre, és nyitott volt a világra, a modern utakat kereste, ezért vett részt az akkoriban, a modernizáció szimbólumaként nyugatról érkező labdajátékban, a fociban. – vélekedik Szegedi Péter szociológus a Debreceni futballtársadalom születése című tanulmányában. Bár a csapatnak tagja volt, valószínűleg testi adottságainak is köszönhetően mégsem tudott a labdarúgásban kibontakozni. Bármennyire is szerette volna, sok teret és lehetőséget nem kapott a sportéletben, amitől kiközösítve érezte magát. Erről árulkodik akkor született verse is, a Dalok a labdaéletről című költeménye is.

Valamikor labdatéren
Hét fiúk ha összekaptunk sorshúzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.

Kövér könnyel, sóvár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem.
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren.

Habár a sportéletben nem jeleskedett, a költő tanulmányi előmenetelében kibontakozó becsvágyával, szorgalmával és az éjszakai életben való markáns részvételével akarta megmutatni mindenkinek, hogy ő szellemileg magaslik ki társai közül.

-----

Minden epizódunkat örökbe fogadhatjátok a VerShaker Örökbefogadási programja keretében, melynek bevételeiből újabb online és élő programok szervezését finanszírozzuk. Részletek:

https://vershaker.blog.hu/2021/04/11/orokbefogadasi_program

A verset, az újságcikk idézetet valamint a sporttörténeti hátteret a Jaffa Kiadó által 2019-ben kiadott Csillag Péter: Ady stoplisban klasszikus magyar írók a futballrólcímű könyvéből idéztük.

A sorozat szerkesztői: Pifkó Szera és Zoltán Áron

Fotók: http://debrecenikepeslapok.blogspot.com/

Ady Endre joghallgató korában 

Ady Endre gyakornok a Debreczeni Reggeli Újság szerkesztőségében, 1898-ban. Fotó: Kiss Ferencz