A VerShaker Blogon sorozatot indítottunk, melyben ismert költőpárok versein és irodalmi szövegein keresztül mutatjuk be Nektek a költészet szükségszerű jelenlétét férfi és nő kapcsolatában.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, Ady Endre és Csinszka után, most Babits Mihály és Török Sophie különleges kapcsolatába nyerhettek betekintést versek és naplóbejegyzések által.

Babits Mihály és Tanner Ilona, – aki később Babitstól kapta a Török Sophie nevet – házasságuk előtti évben még mindketten máshoz tartoztak. Míg Tanner Ilona Szabó Lőrinc jegyese volt, addig Babits, Ady Endre özvegyével, Csinszkával, azaz Boncza Bertával ápolt érzelmi kapcsolatot. Babits Mihály és Boncza Berta viszonya nagyjából egy évig, 1920 tavaszáig tartott. Csinszka 1934-ben bekövetkezett halálakor, Babits a Furcsa elmenni délre című versével emlékezett egykori kedvesére.

„… miért van, ami nincsen?

Miért fáj, ami mindegy?…”

Babits Mihály és Tanner Ilona sorsát egy 1920. decemberében történt telefonhívás pecsételte meg. Szabó Lőrinc ekkor közölte Ilonával, hogy lakótársával, Babits Mihállyal megegyeztek, hogy a nőt őhelyette Babits fogja elvenni feleségül. Egy órával később már az eljegyzési vacsora is megvolt a Víg agglegény kocsmában – írja Nyári Krisztián, író, irodalomtörténész Így szerettek ők című könyvében. Eljegyzésük estélyén született a S az örök perc ver tovább, című vers, melyet a költőnő B. Tanner Ilonka néven jelentetett meg:

"Hogy ver a szivem: monoton ritmusban

buggyanva egyet-egyet.

Mint sikos esőcsepp, bádogra koppanó,

úgy ver, ver, ver.

És telnek a percek, órák, napok és évek

eltelnek,

Egyhangu dobolással kis szívdobok

felelnek:

Mint végtelen füzér lepergő gyöngyei, a

szívem úgy ver, ver, ver.

Jaj, hát mi lenne, ha egyszer elúnná

hallgatni saját dobolását?

Hogyha elúnná, hogy örökkön nyíló, s

ujra csukódó ököl legyen,

S véres tenyéren riadt patakok

futkosásában tellenék kedve?

Tán nevetnék éppen, párolgó csészét

ívben emelve,

Vagy utcán járnék, sietős lábbal újjongó

célok felé.

És szivem hirtelen elúnná hallgatni e

döbbent zakatolást

S a csendet szomjazná, oh jaj az átkos

csend halotti csendességét

S némára fagyva, dermedten figyelné: az

örök perc hogy ver, ver, ver."

1921. január 15-én kötött házasságuk előtt pár nappal Babits Mihály levelet írt jegyesének:

Kedves Ilonkám!

Itt küldök a holmikért. Várom őket, és várom, minél előbb

A te „tavaszi iramlásodat” . Telefonon hívj föl, ha nem

fáraszt. Viszontlátásig

Mihály

(a hordárnak ne adj semmit!) a hordár meg van bízva, hogy a csomagolásban kezedre járjon.

Babits és felesége nem voltak szerelmesek egymásba, ennél sokkal több és sokkal kevesebb volt köztük: intenzív szellemi kötődés – olvashatjuk Nyáry Krisztián, író, irodalomtörténész Így szerettek ők című könyvében. Ezt erősíti meg Török Sophie egyik 1921.október - 1925.augusztus között írt naplóbejegyzése is:

„…Sokszor olyan nagyon fáj ez nekem, hogy el sem mondhatom: nem a sors hozott össze minket, hanem egy ostoba véletlen, nem érdemeim tettek Babits Mihály hitvesévé, hanem mert éppen kéznél voltam, nem szeretett, nem kívánt, mint egyetlen nőt, aki boldoggá teheti – csak a magánytól menekült, s meggondolás nélkül teljesen ismeretlenül feleségül vett. S egy cseppnyi garancia az együttélés lehetőségére talán irodalmi érdeklődésem volt…”

„…S itt leszögezhetem azt is, hogy ezután, lassankint meg is szeretett engem, mondhatnám nagyon megszeretett, hiszen ma minden érzésével, minden gondolatával szinte megható módon hozzám kötötte magát…”

Babits Mihály

"Hegyi szeretők idillje

Mikor az alkony szelleme a délutánra száll

titkosan mint távol zene:

a hegyi szeretők szeme

a tájon szertejár,

minthogyha végiglengene halk szárnyon négy madár.

A föld most már az Istené, a nap lanyhán üget,

mint ló az istálló felé.

A fény lármája és a méh

dongása is süket.

Zöld dombok tárják ég felé prémes mezőjüket.

Prémes mezőkön, mint a füst, márványzik át a szél.

Nem füst az, csak a halkezüst

borzongás a Föld fürte közt,

mely elhal s újra kél,

ahova csak az égi Est altató csókja ér.

A hegyi szeretők szeme egyszerre látja ezt,

mint egy látcsőnek két csöve,

vagy két hangszerből egy zene

ha biztosan összerezg:

a látás testvérüteme olyan egyszerre fest.

Milyen jó nékünk, édes, itt és messzehagyva, lásd,

a városok szük útait,

ahol mindenki kicsit

lát és mindenki mást!

Milyen jó együtt látni itt egyet és óriást!"

----------

A Babits Mihály idézetet az Osiris Kiadó Kft. által 2007-ben kiadott Babits Mihály összegyűjtött versei című kötetből idéztük.

A levél és naplórészleteket a Palatinus-Könyvek, gondozásában 2000-ben megjelent „Most én vagyok hang helyetted…” Török Sophie Babits Mihályról című könyvből idéztük. A kötetet összeállította, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzékeket írta Téglás János

A szövegrészleteket a Corvina Kiadó Kft. által 2013-ban megjelentetett Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvéből idéztük.