Költőpárok sorozatunkban ezúttal Nagy László és Szécsi Margit kettőséről tudhattok meg többet. Szerelmük huszonhét éve alatt egymásnak írt költészetükben gazdag örökséget hagytak hátra nekünk. Verseik és egymásnak írt leveleik is arról árulkodnak: nem volt kérdés, hogy összetartoznak.

1951-es találkozásukkor Nagy László tolmácsként, Szécsi Margit fizikai munkásként dolgozott az épülő Sztálinvárosban, amit akkor még Dunapentelének hívtak, ma pedig Dunaújvárosként tartunk számon. Hogy mit kerestek ott költőink, arról itt olvashattok részletesebben: https://dunaujvaros.com/hirek/201501/szerelem_a_barakkban

„Nem sokkal később egy piacon futottak össze. Keszeget ettek, nevettek a szálkák és a szélben elrepülő szalvéták miatt. Szerelmespárként távoztak." – olvashatjuk Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész Így szerettek ők című könyvében.

Röviddel első találkozásukat után, 1952 nyarán házasságot kötöttek egymással. Nagy László A forró szél imádata című versében, amit feleségének Szécsi Margitnak írt, így emlékszik vissza arra a pillanatra:

„…Forró vagy akár a szél!
De kővé váltak a kiszemelt násznagyok idő előtt,
Koszorús-lányaidon csupa mészkő a csipke,
Esküszünk rózsás blúzban, egyetlen ingben szelíden
Kilencszázötvenkettő, a lagzi egy tányér fekete meggy
S Csuri nagysága kredencéről pattogó kenyérhajak.
Hányingeresen fehér ingemben vonaglik szád és szemöldököd
S aranyharsonák szavára érik a te méhednek gyümölcse!…”

Házasságukat sokszor a távolság nehezíti, míg Szécsi Margit Pécsen vállal munkát, addig Nagy László hónapokra visszatér Szófiába, ahol a bolgár népköltészetet tanulmányozza fiatal ösztöndíjasként. Hazatérésekor repülőgépe, úton Magyarország felé, lezuhan. Margit a repülőtéren átéli férje halálát, és csak később tudja meg, hogy az valami csodálatos véletlen folytán lekéste a járatot. Ez az élmény még szorosabbra fűzte kettejük kapcsolatát.

Szécsi Margit:
Vonzás

(Nagy Lászlónak)

Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.

Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek – minden
megindul érted.

Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.

Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre – lobban
félelmes kínban.

Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.

1978. január 21-én a fővárosi Kassák Klubban Szécsi Margit verseit adják elő a házaspár jelenlétében. Hazafelé a hideg havas esőben bőrig áznak, minek hatására az éjszaka során a gyermekkori csontvelőgyulladása óta különösen érzékeny László óráról órára egyre rosszabbul lesz. A mentők hajnali kiérkezéséig Margit karjaiban haldoklik.

„…Felragyog az én udvarom,

Megdicsőül a vér s korom,

Galambok búgnak a vállamon,

Gyönyörűm, ha segítesz engem.”

/Nagy László: Himnusz minden időben/

Nyolc napra rá – influenzából lábadozva – részt vesz felesége szerzői estjén, másnap reggel azonban szívroham hatására "léte végleg lemerül". Felesége tizenkét évvel éli túl és Szerelmüket fiuk, Nagy András grafikusművész, könyvtervező "viszi át a túlsó partra."

Szécsi Margit:

A kivirágzott kéz

(Nagy Lászlónak)

Ki forgat a ragyogó Űrben?

Ki tölti be még a véremet is sugárral?

Mi vágott egybe a lényemet villogtató Idővel,

száguldó sorsom ostorával, urával?

Én apró almácska, a föld szájai közt

lavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője!

aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjben

ágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle!

S te, aki megérted e muszáj-tánc nagyszerüségét,

s tudod: rám-lángoló szerelmedből nem vész semmi se kárba,

mert az én halálom: győzelem a halálon, s magasztos, mint az anyáké:

gyere velem táncolni a halálba.

Kő és jég üdvözült arca figyel engem öröktől.

Aluszom: csontomnak sötét hordák csontja a párna.

De föltámadnak az ősök, ha mozdul a derekam:

gyere velem táncolni a halálba.

Kiülnek a lobogós szemek a koponya-gödörbe,

benövi az áldott bőr azt ami lárva,

rézperecek csörrennek, tapsol a kivirágzott kéz -

gyere velem táncolni a halálba.

Hörren a bozóti párduc, támadna s nem mer,

foga megcsattan, idegesen reszket szőke szakálla,

körénk vonja a szörnyeket a gyönyörű hús -

gyere velem táncolni a halálba.

Beérik minden, érik a vihar is az égen,

feldörög az ég, mintha rávernének érces gitárra,

nagy zápor-csöppök mint ezüst ókori pénzek

fizetnek a termésért, fekszik a föld kitárva.

Íme, a mezőkből hirtelen kinől a város,

felhőkarcolók tető-prizmáin hasal a felleg,

fönn, fönn a szélkakasok heves réz-szárnyai

hűlnek az űri fúvásban, s gyönyörűen kelepelnek.

Én, aki feltörtem a nyomorból, hogy Európát

elragadjam, én, a világ női vagánya,

zászlómat a legmagasabb tetőre tűzöm -

gyere velem táncolni a halálba.

Édességet, keserüséget begyűjtött a vérem.

Gazdag vagyok, bár alig telik ruhára.

Forgok mint a szélmadár, új muzsikák tornádója iránt -

gyere velem táncolni a halálba.

Randevúm az élettel csupa tisztesség, csupa hűség.

Nem zabált lényem, hájat föl nem szedett magára.

Testem, mint lelkem, még eszményektől szikár -

gyere velem táncolni a halálba.

Nagy éjszakámat én álmodom teli

élőkkel, tiszta szívekkel, s álmodva-szállva

forgunk majd a termékenység csillag-terében -

gyere velem táncolni a halálba.

Irgalmatlan az idő, rideg szelében

gurulnak óriás glóriák sápadtra-válva.

De az én védtelen arcom fényessége el nem múlik -

gyere velem táncolni a halálba.

------

A Nagy László verseket a Magvető Kiadó gondozásában 1978-ben megjelent Nagy László versek és versfordítások 1944-1977 című kötetből idéztük.

Szécsi Margit versét a Magvető Könyvkiadó által 1984-ben, Budapesten kiadott KÖLTŐ A HOLDBAN című kötetből idéztük, melyet itt olvashattok online.

A szövegrészleteket a Corvina Kiadó Kft. által 2013-ban megjelentetett Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvéből idéztük.

Szerkesztők: Pifkó Szera és Zoltán Áron.