Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

Négysoros vers,
melyet Villon halálítélete szélére írt

(Faludy György fordítása)

A metszet a Villon korabeli Párizsról.

A VerShaker második epizódjában Tóth Andrástól hallhattátok François Villon Ellentétek balladája című költeményét, és ennek kapcsán beszélgettek Áronnal. (Az epizódot itt tudjátok visszanézni). A következő időszakban olyan sorozatot indítunk itt a VerShaker Blog oldalán, melyből még pontosabb képet kaphattok a csavargó diákról, az anekdoták hőséről, a francia irodalom egyik legellentmondásosabb figurájáról, François Villon-ról.

Remény és reménytelenség, kiegyenlítődés és ki nem egyenlíthetőség, szélsőségek közt ide-oda rohanás, fenn és lenn. Az ellentétek folytonos villogtatása költészetének és emberi magatartásának leglényegesebb jellemzői – így jellemezte François Villon személyiségét, a francia költőről írt könyvében Lakatos Ilona. Ahhoz, hogy jobban átlássátok Villon költészetének alakulását vissza kell vinnünk titeket az 1400-as évek eleji Franciaországába. A csavaros eszű, vidám, potyázó naplopó, a vérbeli lírikus és valóságos bűnöző Párizsába.

Villon az Orleani szűz megégetésének évében, 1431-ben születik. A százéves háború agyonkínzott és züllött Franciaországa veszi körül. Ebben az évben koronázzák meg Párizsban a világ leggyámoltalanabb királyát, a tizedik születésnapján éppenhogy túlesett II. Henriket. Igazságról, jogról alig lehetett szó. Fizetetlen katonák bandákba verődve fosztogatnak. A tönkrement egzisztenciák nagy része úgy él, ahogy tud. Az utak mentén itt is, ott is akasztófára került haramiákat hintáztat a szél. A tivornyák végtelenek. Országszerte éhínség és járvány pusztít.

Ebben a világban szocializálódik, tanul és alkot a Sorbonne diákja. Az egyetemen Villon egy külön világba csöppen, ahol igazán magára talál. Erre utal élete vége felé 1461-ben írt „Testamentum” című művének XXVI. és XXVII. énekében is:

Én Istenem! ha tanulok
Bolond ifjúságom korában
S a jó uton elindulok,
Most volna házam, puha ágyam,
De míg más ült az iskolában,
Kerűltem én, komisz gyerek…
Míg ezt leírom: bánatában
Szivem majd hogy meg nem reped.
Túlontúl megfogadtam én
A Prédikátornak szavát,
Hogy: „Ifju, vígadj idején,
Míg néked áll a nagyvilág!”
De nem figyeltem már alább,
Hol így folytatja bölcs tanácsát:
„A gyermekkor s az ifjuság
Bizony merő hívság, bolondság.”

(Mészöly Dezső fordítása)

Azokban a zaklatott és züllött időkben az egyetemi tanítás sem folyt normális mederben. A Sorbonne, akkor egyházi intézményként valóságos kis állam az államban. Az egyetemi és polgári hatóságok között folyamatosan napirenden voltak a különféle hatásköri súrlódások és összeütközések – derül ki Mészöly Dezső műfordító, dramaturg tanulmányából.
1453 tavaszán valóságos diáklázadás tört ki, ennek hatására az egyetemen tíz hónapra beszüntetik a tanítást. Villon persze nem maradt távol ezektől a zavargásoktól, aktívan részt vett ezekben az akciókban.

 
François Villon:

Ballada a parlamenthez
(Faludy György fordítása)

Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,
a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?

Persze: nem nékem állna a deres,
ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,
de mivelhogy szegény bitang vagyok,
a vallatásnál csak pofont kapok,
s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,
ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,
ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak:
most is, most is fogjam be a pofámat?

Nem - a fejemben még több szalma lenne,
mint amennyi szalma nőtt már eddig benne,
ha most a parlament elé nem állnék,
a végső lehelletig nem protestálnék,
hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak
s a bitó alatt a martalócok várnak,
míg a szuronyok merev négyszögben állnak,
hát még akkor is fogjam be a pofámat?

Gyulai Líviusz linómetszete, Mészöly Dezső: Villon és a többiek című könyvéből.

BÚCSÚ

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,
mert ha ezt a verset ki nem gondolom,
fölöttem folyna már régen az árok,
s csalán nőtt volna már a gyomromon.
Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,
az urak előtt ne fogd be a pofádat.

 Hogy mi vetett véget 1455-ben boldog diákéveinek, és hogyan vált végleg a rendőrség által szemmel tartott személlyé, az sorozatunk következő részéből kiderül majd.

----

Szerkesztők: Pifkó Szera és Zoltán Áron.

A leírásokat a Gondolat Kiadó által 1993-ban Budapesten kiadott Mészöly Dezső „Az igazi Villon” című kötetéből, valamint a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. által Debrecenben kiadott „François Villon” című kötetéből idéztük. A könyv Dr. Lakatos Ilona munkája.

A metszetet amely a Villon korabeli Párizst ábrázolja a Gondolat Kiadó által 1993-ban Budapesten kiadott Mészöly Dezső „Az igazi Villon” című kötetéből emeltük ki.

Gyulai Líviusz linómetszete, Mészöly Dezső: Villon és a többiek című könyvéből, melyet a Magvető Kiadó gondozásában adtak ki Budapesten, 1966-ban.