A „VerShaker Offline” sorozatunk legutóbbi epizódjában Wunderlich Józseffel láthattatok beszélgetést Dalszöveg és a színészköltészet címmel. A beszélgetésben – melyet a Művészetek Völgyében, a POKET zsebkönyvek udvarban vettünk fel– arról is szó esik, hogy egy színész mivel tölti szabad idejét két próba, vagy jelenet közt az öltözőjében, amíg nem kell színpadra mennie. A beszélgetés során Áron kollégájukról, Lukács Sándorról mesélte, hogy ha olyan próbafolyamat van, amikor sokat ül az öltözőjében, akkor rendszerint beviszi magával régi írógépét a Vígszínházba és a színpadon felgyülemlett energiákat versírásban vezeti le.

Lukács Sándor 
Fotó: Emmer László  

„Az a jó vers, aminek karaktere és egyénisége van, de ha a költő ezt egy stíluson belül fogalmazza meg, akkor tényleg lehet úgy felfogni, mintha egy nagy versfolyam lenne az egészből.” –vallja Lukács Sándor, akit legutóbbi epizódunk apropóján egy előadás szünetében kérdezett költészetéről, verseiről és hamarosan megjelenő kötetéről kollégája, Zoltán Áron.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-költőnek 1985-ben jelent meg első verseskötete Szökés címmel. Áron kérdéséreelmondta, hogy költészetében egyfajta kontinuitásfigyelhető meg, de ennek ellenére megpróbál néha merészebb lenni és magától egy kicsit megfogalmazásban elrugaszkodni.Versei a szavak mögötti világról szólnak, amiket hol merészebben, hol szemérmesebben fogalmaz meg műveiben.

Lukács Sándor Az elűzött álom című kötetének borítója. 

Mi most Lukács Sándor Az elűzött álom című 2006-ban megjelent kötetét ajánljuk figyelmetekbe, amely a korábban megjelentSzökés, az Elrejtett hangszerek és a Valaki szólít című kötetekből nyújt válogatást az olvasó számára. A kötetben idézőjeles vallomásokat olvashattok gyerekkorról, a színészi és magánélet meghatározó pillanatairól, vallomásairól. Most a kötet első versét a Nyitány című költeményt hoztuk el nektek.

Nyitány

„ Az előcsarnokban
szél-rázta fasorok
eső utáni permet
száll –
faltalan és mennyezettelen
ez a bábeli hangversenyterem
fejek nyakkal és nyaktalanul
a földszinten és az emeleten –
magasan ringó csillárok fénye
hamvad a fáradt szemekben
várakozunk és vegetálunk még
a sötétben, betemetetlen –
majd kar suhint
frakk redőzik a háton
csapkod a mélyben a fecskefarok
és felpúposodnak a kottalapok –
vezényli változó karmesterét
a mindenkori zenekar –

Sorozatunk folytatásában Lukács Sándor többi kötetéből is szemezgetünk majd.

------

A verset a Nap Kiadó gondozásában 2006-ban megjelent Lukács Sándor: Az elűzött álom című kötetéből idéztük.