„Itt ebben a föltérképezhetetlen dzsungelben
ki tudja mióta kereslek. Lassan nincs már kővé
dermedt arc vagy benyomható gyurma-koponya
akitől ne érdeklődtem volna utánad Mosolyogtak
rám vagy idegesen elfordultak tőlem de senki sem
adott legalább hozzávetőleges felvilágosítást.
A kőből szikra pattant, a gyurma grimasszá lapult;
egyszóval a maga módján mindenki elzárkózott
Mintha nem értették volna kérdésemet mintha
irigyek lettek volna rám hogy van még erőm ilyen
kitartóan koslatni valaki után pedig hajam
csapzottan hullt a homlokomba és halántékom
tüzesen lüktetett az izgalomtól „Talán éppen ők rejthettek el…”

Lukács Sándor 
Fotó: Vígszínház archívum 

A VerShaker Offline Dalszöveg és a színészköltészet című epizódjának apropóján kérdezte Zoltán Áron kollégáját, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Lukács Sándort. A színész-költő verseivel és költészetével foglalkozó sorozatunkban már olvashattatok arról, hogy számára mi a vers, és hogy költészetét mi határozza meg: „A közhely szerint kétfajta költő létezik; az egyik mindig igyekszik mást csinálni, mindig igyekszik új megfogalmazásokban létrehozni mondanivalóját akár formailag, akár tartalmilag. A másik felfogás szerint van, aki tulajdonképpen mindig ugyanazt a verset írja egy egész életen keresztül. Én valahol a kettő között tanyázok.”- vallotta. 

Az Áronnal való beszélgetés során Sándor arról is mesélt, hogy a versek írásánál nagy előny számára színművész volta, mert színészként olyan helyzetekbe (is) kerülhet, amelyekbe civil emberként soha nem kerülhetne. „Döbbenetes, hogy mennyi dolgot kell átélnünk egyes szerepekben és ezeket az egyszer már átélt dolgokat fel tudtam használni, fel tudom dolgozni egy-egy versben is”. Ilyenkor már a saját szavaival a szerep által, átélt élményei segítségével ír. „Abszolút mellérendelt viszonyban van egymással nálam ez a két műfaj, a színészet és az írás. Inkább a színészetből húzok hasznot az írás felé.” 

Köteteiben egyfajta hangulati egységet próbál teremteni. A ciklusokba rendezett verseknek amellett, hogy van egy külön világa, mégis tartalmilag nagyon hasonlóak. Ez figyelhető meg az 1994-ben megjelent Valaki szólít című verseskötetének két versén is a cikkünk elején idézett Az érdeklődő, valamint a most következő De ha mégis című költeményén is. 

”De ha mégis megpróbálnád, valószínű hogy
kudarcot vallanál. Mert az töltene el félelemmel,
hogy aggódik érted valaki; s őt kezdenéd
el félteni: a Tökéletes Ismeretlent, ki
parcelládba merészkedett, és várja, hogy fölfedezd.
Mert számára te ismerős vagy. És
nem tehetsz mást; mert bármelyik ajtódon
menekülnél, mindenütt keresztbe fekszik
küszöbödön – „

Sorozatunk folytatásában, legközelebb Lukács Sándor legújabb, hamarosan megjelenő verseskötetéről is olvashattok. 

-----

A sorozat szerkesztői Pifkó Szera és Zoltán Áron. 

Az érdeklődő és a De ha mégis című verseket a Nap Kiadó által 1994-ben kiadott Lukács Sándor: Valaki szólít című kötetéből idéztük.