Facebook Instagram
Tandori világai - „Ahány ember, annyi lélek, annyi látóhatár”

A lelki látóhatár kérdését is körbejárja a Mészáros Blankával készített legújabb epizódunk, Weöres Sándor: Tandori Dezsőnek írt verse kapcsán. A beszélgetésben felmerül, hogy a lelki látóhatár horizontális és vertikális látásmód is lehet egyben, amely összeköti az égi szférát a földi szférával. A látóhatár az maga az utazás, a céljaink felé megtett út is lehet. Ez a látóhatár, ha magunkat egy másik pontból, perspektívából nézzük kettőssé is válhat, mert ezáltal egy teljesen másik képet kaphatunk önmagunkról és másokról is.

tandori.jpg

Most egy olyan prózakötetet ajánlunk figyelmetekbe, amely egy önéletrajzi regény: regény is, életrajz is egyben. Tandori Dezső: „A komplett tandori- komplett eZ?” című kötetében egy másik perspektívából néz vissza életére, hogy ezáltal újraértelmezze, újrafogalmazza saját magát és tágítsa lelki látóhatárát. Tandori Dezső 1977-től madárneveléssel is foglalkozott, ami műveinek témavilágát is nagymértékben befolyásolta. Ez ebben a könyvben is megmutatkozik, mivel magáról egy veréb szemszögéből ír. A kötetben magát olyan példaképei alakján és művészetén keresztül is szeretné láttatni, mint például Szép Ernő, Ottlik, vagy Kosztolányi.

„Ha nem fogadjuk el, hogy Szép Ernő objektív abszolútum („hibáival” együtt), hát azt mondhatjuk: gazdámnak azért olyan nagy író (Kafka, Rilke, Eliot, Beckett, József Attila mellett), mert gazdám a saját lényével, milyenségével nagyon rá tud hangolódni…”

„Gazdám sokszor állítja: ő Szép Ernő nagyságáig fel sem érhet soha. Tartalmilag? Ezt kérdezik tőle akkor. Formailag? Hogy egyenetlen volt Szép Ernő, s rá is mondták ezt, itt nem számít. Csak hogy tényleg, mi teszi a közlendőt fontossá? Miért akartunk írók lenni? Hogyan, mi által lettünk esetleg azzá? Érzelmek hevességével? Különleges kifejezési móddal? Matériánk kiválasztásával? Szervezésével? De mi az, „hogy a kor szelleme”? Hogyan bírjuk ki, ha a korunkban nem nagyon kapunk többet vállvonogatásnál (Kafka, Szép Ernő, sokan még). Maradandó-e minden szempontból Kosztolányi legnagyobb hangfekvése? Karinthy humora? Móricz nyersessége? Mi ér többet: Ottliknak az, hogy a legfinomabb lélekvolt? Szenkuthynak, mint mondta már gazdám sokszor, a legelértebb műveltség, ennek organizációja? Mészölynek a szellem vágya? Mándynak a mesterségbeli géniusz? Így filozofálgat gazdám. S közben, mondja otthon is, a kor megy tovább, sikerek csúcsain lépkedve. Kételyek nélkül lassan. Ki az, akinek Szép Ernő mondta valaha, hogy „Néked szól”?

A kilencvenes években Tandori horizontját az utazások is tágították. Ellátogatott Londonba, Bécsbe, Párizsba, Koppenhágába, Németország nagyvárosaiba. A könyvben erre több utalást is találunk.

Lelkem, újra Párizs…
Felhőbe hanyatlik a rue de la Pompe –
Ha nem jársz arra, semmi gond,
És úgy sincs gond, ha arra jársz,
De jót, befutót semmit se vársz.

-----

Szerkesztők: Pifkó Szera és Zoltán Áron.

Tandori Dezső: A komplett tandori- komplett eZ? című kötetét, amit ajánlottunk és idéztünk is belőle az Új Palatinus Könyvesház Kft., adta ki 2007-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vershaker.blog.hu/api/trackback/id/tr7816794646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

VerShaker Blog

Címkék

Ajànló (2) Ajánló (27) ArsPoetica (3) Az őrült (1) A célról (1) A VerShakerről (17) BabitsMihály (1) Babits „barátai (12) Bach Kata (2) Backstage (2) Bálint András (1) Barabás Lili Kinga (4) Bariz Evelin (4) Bemutató (2) Bertold Brecht (1) Boldog szomorú dal (2) Carol Ann Duffy (1) Charles Bukowski (1) Cikkek esszék (75) Csapó Attila (2) Czigányik Lídia (1) Ellentétek balladája (1) Első évad (8) Esti kérdés (1) Esti Kornél (1) Fasti (1) Fesztbaum Béla (2) Film (1) Filmsorozataink (23) Filmsorozatok (1) Földes Eszter (1) Francois Villon (1) Fű fa füst (1) Gyabronka József (1) Gyarmati Fanni (1) Hajduk Károly (1) Haselbach Ivett (2) Holtszezon fesztivál (3) Horváth Csenge (2) Húsvéti gondolatok (1) Igó Éva (3) Impresszum (1) Interjúk (8) Izsó Nóra (1) Izsó Zita (1) József Attila (4) Kaland (1) Kappanyos Andrást (1) Kávészünet zenekar (1) Kései sirató (1) Király Dani (2) Király Dániel (1) Kis pont vagyok (1) Költő-és kötetbemutató (2) Költőink a grafológusok szemével (4) Költőink szabadidejükben (6) Költők (55) Költők karácsonya (7) Költőpárok (6) Könyvek (1) kortárs költészet (3) Kosztolányi Dezső (8) Kosztolányi színei (5) közösségi finanszírozás (2) Magamhoz (1) Második évad (17) Mészáros Blanka (1) Minden változik (1) módszertan (1) Nagypál Gábor (1) Neked írom (1) Nemes Nagy Ágnes (2) Nyarak a vízparton (4) Ónodi Eszter (1) Orosz Ákos (2) Peer Krisztián (2) Petőfi Sándor (2) Pilinszky János (3) Pintér Liliána (2) Programjaink (26) Radnóti Miklós (1) Rajtó Fanni (1) Reményi Gyenes István (1) reSTART Feszt (9) RUSZT (14) Semmiért egészen (1) Spengler Kata (2) Szabó Lőrinc (1) Szálinger Balázs (1) Szilágyi Csenge (1) Tamássy Bogi (4) Támogatás (3) Tandori Dezsőnek (1) Tandori világai (5) Tankó Erika (1) Thomas Mann (2) Tóth András (1) Tóth Árpád (1) Ünnepek (28) Varga Mirjam (3) Vecsei H. Miklós (2) Versek (28) Versélmények (4) VerShaker offline (15) VerShaker Történelem (1) VerShaker X Petőfi2000 (1) Versjátékok (1) VersKép Challenge (1) Versmegfejtő beszélgetés (1) Villon világa (3) Weöres Sándor (4) Wunderlich József (3) XX. SZÁZADI FRESKÓ (1) Zsigmond Emőke (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása