Útjára indul Neked írom című cikksorozatunk, amelyben kortárs költőink gondolatait hozzuk el Nektek. Nyáron immár második alkalommal volt Weiner Sennyey Tibor költő, író, filológus a VerShaker Offline vendége, a Művészetek Völgyében. A beszélgetést nemsokára online is bemutatjuk.
Tavaly kétrészes epizódban ismerhettétek meg Tibi verseit, költészetről megfogalmazott gondolatait, valamint életútját a falusi kisgyerektől a tejipari technikum diákján át az érett költőig. „Ez egy programozás, amit csinálok, igazából – mondtam, hogy számtech. szakra is jártam – és én nagyon szeretném, hogy ezek a programok működjenek, akik futtatják a kis rendszereikbe, azoknak ez átmenjen” – gondolkodik saját költészetéről Weiner Sennyey Tibor. Költészet és mágia címmel összeállított műsorunkban olyan rétegeit ismerhettük meg Tibi verseinek, amelyek által ezek a művek jócskán túlmutatnak a költő személyén, és – ahogy erről a VerShaker ArsPoeticájában is gondolkodtunk – a mindenkori befogadóban, vagyis Bennetek érik el végleges céljukat.
„Tőlem függetlenül a saját életüket élik ezek a versek.” Ismeri fel Tibi, miután meghallgatta A madarak nyelve című versét Zoltán Áron előadásában. „Az, hogy nekem mit jelent, vagy, hogy mikor írtam, az egy dolog – ha valakit érdekel, majd egy fröccs mellett elmondom –, de hogy nektek mit jelent, az fontosabb. Ezek meditációs objektumok, amik titeket visznek tovább jó esetben, az olvasókat, meg azokat, akik még meg sem születtek, mert ezt reméljük, majd ők is fogják olvasni. Ugyanis a költészet hosszútávfutás, tehát az én olvasóim nagy része még meg sem született.”
Tibi és két új kötete
Idei, második műsorunkban Tibi filológiai kutatásaira kerül hangsúly. A Művészetek Völgye során két alkalommal, a POKET zsebkönyvek udvarában, és a Magyar Írószövetség helyszínén tartott műsorokban két új esszékötetét mutattuk be. A VerShaker YouTube-csatornáján pedig nemsokára jelentkezünk a nyári műsorokból készült epizódunkkal. A beszélgetések apropójául szolgáló köteteket, Weiner Sennyey Tibor Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai valamint Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és művei című esszéköteteit itt tudjátok megrendelni.
Weiner Sennyey Tibor:
A madarak nyelve
Nincsen más csak a szálldosó madárcsoport
Csak a madarak közötti selyemszál létezik
Nincsenek sem madarak sem ég
Sem szárnycsapás sem szemlélődő
Hanem csak ez a fonál
Ez a láthatatlan látható húr
Amely peng és e pengés során rezeg
És e rezgés során hangokat ad
És e hangok egymásutánja zenét nemz
Ó zenét! Az egyszerre mozdulás
Mozdulatlanságának zenéjét
Ez a zene ezen a húron
Az egyetlen mely létezik
Amely van
Él.
--------
Önkéntest keres a VerShaker, ha van kedved csatlakozni a projekthez, jelentkezz ezen az űrlapon keresztül!
A cikkben megosztott kép a költő hivatalos oldaláról származik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.