A Kávészünet zenekarral már találkozhattatok a VerShaker Offline keretében, a POKET Zsebkönyvek udvarában, a Művészetek Völgyében is. Ezúttal egy különleges új klipjüket hoztuk el Nektek.
Milyen utat kell bejárni ahhoz, hogy megtalálja az ember lelki boldogságát? Nehéz erre válaszolni, hiszen mindenkinek más az útja. Az biztos azonban, hogy a hitét kereső ember számára ma már jóformán minden kapu nyitva áll. A Kávészünet és Dánielfy – Pilinszky János Panasz című versét feldolgozó – közös dalához készült klipben több kapu mögé is betekinthetünk.
A Kávészünet zenekar
A klip főszereplőjét – akit Zoltán Áron, a Vígszínház Junior Príma-díjas színművésze alakít – öt világvallás gyakorló hívőjeként láthatjuk. Ahogy Pilinszky versének annyiféle értelmezése lehet, ahány olvasója, a klipben megjelenő alak útját is mindenki a maga módján, saját világlátása szerint értelmezheti.
A klip annak a 21. századi embernek képét is keresi, aki megpróbál a különböző vallások zárt rendszerébe beilleszkedni, és lelki útján egyre feljebb emelkedni, megtalálva a különböző utak közös eredőjét: a hitet és szeretetet kereső emberi lélek kapcsolódását egy tapasztalhatón túli világgal.
Az alkotók egy olyan útvonalat követtek Budapesten, amelyet ma egy átlagos állampolgár bármikor végig járhat. A forgatások az Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplomban, a Budapest Mecsetben, a Bethlen téri zsinagógában, a Budapesti Hare Krisna Templomban és a Taisenji Mokusho Zen Házban zajlottak.
Zoltán Áron a klip egyik jelenetében
„Minden szentélyben az adott vallás egy vezető beosztású képviselője fogadott minket, akit arra kértünk, hogy a lehető legpontosabban tanítsa meg, hogyan venne részt az adott szertartásokon egy már nem teljesen kezdő, gyakorló hívő. Meglepetés volt, hogy kísérőink közül sokan ismerték egymást, és a laikus előítéletekkel ellentétben nagy tisztelettel és elismeréssel nyilatkoztak a többi vallás képviselőiről.” – nyilatkozta Zoltán Áron színművész a forgatásokról.
Zene: Kávészünet
Szöveg: Pilinszky János
Zenei producer: Ligeti Gyuri
Főszerepben: Zoltán Áron
A klipet fényképezte és vágta Streer Dániel
Pilinszky János:
Panasz
Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?
Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.
Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!
Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hívásom sose lankad.
Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.
Pilinszky Jánosról szóló további cikkeinket itt éritek el, valamint ajánljuk figyelmetekbe a VerShaker Offline Csapó Attilával készült epizódját Pilinszky Fabula című verséről, valamint az epizódban is említett videónkat, amelyben a SztalkerSuli diákjai Pilinszky János Kalandozás a tükörben című meséjét adják elő Csapó Attila rendezésében.
------------
Forrás: a Kávészünet zenekar sajtóközleménye.
A verset innen idéztük.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.