… az alázatos szív senkit,
egyetlen élőt se rekeszthet ki a bárányok sorából,
még önmagát, a farkast se.”
(Pilinszky János: Az önmegvetéstől az alázatig – részlet)

A bezártságot és a korlátozásokat követően 2021 nyara azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy az élet visszatérhet a Covid-19 előttihez hasonló kerékvágásba. Számos kulturális program, amelyet a pandémia alatt nélkülöznünk kellett, újra megnyitotta kapuit. Így volt ez a Művészetek Völgyével is, amely 30. jubileumát a világjárvány miatt kénytelen volt 2020 helyett egy évvel később megünnepelni. 

A Művészetek Völgyében a Vershaker is megjelent a POKET Zsebkönyvek udvarának vendégeként; az érdeklődőket napról napra új műsorral ajándékozta meg. A Vershaker programjainak rögzítése és Youtube-on való megosztása pedig a Völgyön túl szélesebb közönséghez is eljuttatta ezeket a beszélgetéseket.

A 2021-es év egy másik jubileumot is tartogatott: Pilinszky János születésének 100. évfordulóját. A VerShaker egyik völgybéli beszélgetése így több apropó okán is Pilinszky köré fonódott. Zoltán Áron vendége Csapó Attila volt, aki egyben egykori színműs osztálytársa, jóbarátja és vígszínházi kollégája is. Az egymásra figyelés, nyitottság, élcelődések mind-mind a kettejük közti baráti viszonyról árulkodnak. Beszélgetésük az érzelmek széles spektrumára hatva hol könnyedebb hangvételű, hol komoly mélységeket érint.

Csapó Attila és Zoltán Áron a POKET zsebkönyvek színpadán

A beszélgetés elején Zoltán Áron felvezetőjéből kiderül, hogy a Sztalker Csoport diákjai Csapó Attila feldolgozásában Pilinszky Kalandozás a tükörben című meséjének adaptációját épp a Művészetek Völgyében készültek bemutatni. Adott volt tehát, hogy a műsor kiindulópontjaként Pilinszky meséi szolgáljanak. Arra a kérdésre, hogy mi vezetett Pilinszky meséjének adaptálásához, Attila elmeséli, hogyan vették körül egész életében a mesék. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik kevés tévét néztek, ehelyett a szüleik olvastak nekik. S hogy mikor találkozott először Pilinszky meséivel? „Talán akkor, amikor átlapoztam a verseket és a végén ráakadtam erre a hét csoda … csoda-mesére.” – mondja. 

Pilinszky meséi valóban költészetének ritka gyöngyszemei, amelyek a költőre jellemző melankóliával, sötétséggel és szomorúsággal elegyítik a népmesei világot és a líraiságot. Ahogy Csapó Attila is megfogalmazza: ezen lírai történeteknek nincs feloldozása, sem pozitív kicsengése, mégis „kegyelem iránt áhítoznak”; nem is gyerekeknek, sokkal inkább felnőtteknek szólnak. 

Kalandozás a tükörben - Csapó Attila rendezése

S a kegyelem témakörétől eljutunk a Fabula című versig, amelyet Csapó Attila maníroktól mentes, erőteljes előadásában meg is hallgathat a közönség. Zoltán Áronnal megvitatják, vajon miért ezt a címet választotta Pilinszky. Mi a fabula? Tulajdonképpen a cím maga a műfaj meghatározása, amelynek jellegzetességei közé tartozik valamilyen állatfigura megjelenítése, illetve a jó és a rossz összecsapása. A farkasok köztudottan falkában élő állatok, szigorú csoportdinamika jellemző rájuk, itt mégis egy olyan állatot látunk, aki „magányosabb az angyaloknál”.  Ez a „tisztaszívű állat” úgy tekint az emberekre, mint ahogy „Istenen kívül soha senki”. Az éj leple alatt bemegy a megszeretett házba, s másnap reggel a ház lakói agyonverik. Tehát ki is a jó, és ki is a rossz Pilinszky versében? A tisztaszívű farkas, akit tetten értek, báránnyá lesz a történet végére, s az emberek azok, akik farkasfalka módjára körbeveszik és meggyilkolják őt. Nem véletlenül merül fel a beszélgetés során a közmondás: „ember embernek farkasa”, és az előítéletesség, amikor azért bántjuk azt, aki más, mint mi, mert félelmet kelt bennünk.

Installáció műanyagszemétből

Amint Attila utal rá, nehéz datálni, mikor keletkezhetett a vers, mivel egyetlen kötetben sem bukkanni nyomára. Valójában nem önálló alkotásként íródott, hanem Pilinszky KZ-oratórium című művének részlete. A mű kapcsán Pilinszky így fogalmaz Szekér Endrének címzett levelében: 
„A művészet: törvény és szabadság, szeszély és logika. A jó szerkesztő örökösen igyekszik sakk-mattolni önmagát, hogy így kényszerítse ki önmaga fölülmúlását. (…) A farkas-betét pontosan az a része a versnek, hol kontrollom kialudt, kiolvadtak a racionális biztosítékok. De az egészen belül ez és ennek a résznek a szerepe. Persze – utólag – ezt is „megmagyarázhatom”. Az oratórium jelentése ebben a fabulában a legegyetemesebb, s túl az emberin minden élőre kiterjed. Szól a kitaszítottság pozicionális nagyságáról. (…) Ebben a drámai pozícióban a kitaszított farkas is áldozati bárány, s így is viselkedik. Harmadszor: figyelmeztetés arra, hogy akit a világ kitaszít, azt mindig farkasnak bélyegzi, ahogy Jézust is annak tekintette, ragadozónak, ki a nyájra les. Az Ecce Homót én – e pszichológiai áttéteknek megfelelően – bátran jelképezném bekerített farkasként a vadászok gyűrűjében: csak annál tündöklőbb lenne báránysorsának gyémántérve.” 
Ritka gyöngyszem ez a levél, hiszen Pilinszky ritkán elemezte ilyen részletességgel saját alkotásait. 

A VerShaker beszélgetés hátterében olykor meg-meglibben egy felfüggesztett, műanyag evőeszközökből megalkotott madár, egy daru, amely Pilinszky A madár és a leány című meséjéhez született, és amellyel Attilának tervei voltak, de végül mégsem valósultak meg. A daru apropóján szóba kerülnek bábszínészi tanulmányai, a tárgyakhoz való viszonya, az elképzelés és a megvalósítás kapcsolata. Attila sokáig azt hitte, az a fontos, hogy ő álljon mindig elől, de a báb megtanította őt visszalépni. “És azt, ami én vagyok, beletenni valami másba.” 

Zoltán Áron egy filozófiai elmélkedésre is invitálja meghívottját, amelyhez Hankovszky Tamás Pilinszky János evangéliumi esztétikája című doktori disszertációjának gondolatait idézi. Hankovszky szerint Pilinszky levelei, cikkei alapján olyan esztétikai rendszer rajzolható, amelynek kiindulási pontjában a művész áll, aki alkotó tevékenysége által „a teremtő Isten társává válik, mert a világ megalkotásában működik közre”. Felvetődik a kérdés: művészként lehet-e teremteni, újat alkotni? Példaként Áron a darut említi, amire Attila annyit felel: „Ez nem új. (…) Ez nekem alkotás, meg aki megnézi. Én erre azt tudom mondani szemérmesen, hogy lehet ez is művészet. Bármi lehet művészet. De újat alkotni? Nem lehet újat alkotni, és nem is kell.” Csapó Attila meglátása szerint a szép dolgokhoz, az örökérvényű gondolatokhoz kell visszanyúlni, amelyek már egyszer megtörténtek, és azokat lehet újraértelmezni. Lehet-e például szépség a szeretet? Van-e a szeretetnek esztétikája? Ahogy Pilinszky gondolatait Zoltán Áron tolmácsolja: a szépség eredőjének tekinthető mindaz, ami Jézus Krisztus személyét és életét motiválja. S ez az esztétika kapcsolódik valahol a Fabulához is, amely egy krisztusi történet a farkasról, aki nagyon szerette az embereket, de kivégezték. 

A beszélgetés lezárásaként Csapó Attila felidézi Pilinszky barátainak visszaemlékezéseit a költő életének utolsó néhány évéről. Melankóliája és az abból eredő önsorsrontás olyan méretet öltött, hogy már nem tudott, és nem is akart írni. Pilinszky tudta, hogy „csak úgy tudja beteljesíteni ezt a kötetet, ami az élete, hogyha hallgat. És ez egy szép művészi erény. Megtalálta azt a csöndet, amit minden versében keres. (…) Abban az utolsó pár évben, élete végén, amikor hallgatott, felérkezett, és házasságot kötött az égbolttal.”  

------------------

A cikket írta: Bariz Evelin

Lektor: Keserű Rebeka

Szerkesztők: Varga Eszter és Zoltán Áron

Felhasznált irodalom: Pilinszky János: Az önmegvetéstől az alázatig (Új Ember, 1978. november 19.) 

https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/PILINSZKY/pilinszky00373/pilinszky00946/pilinszky00946.html 

1. Pilinszky János: Összegyűjtött levelei (Osiris klasszikusok, 1997. 110-111. o.) 
2. Hankovszky Tamás: Pilinszky János evangéliumi esztétikája - Teremtő képzelet és metafizika. (Kairosz Kiadó, Budapest, 2011. 12. o.)
3. Pilinszky János: Fabula – kézirat 

https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_1996_09_facsimile.pdf#page=24