Zoltán Áron, a Vígszínház Junior Príma díjas színművésze és alkotótársai 2020 április 11-én, a költészet napján indították útjára új irodalmi YouTube-csatornájukat, mely a VerShaker címet kapta. Céljuk a költészettel szemben érzett ijedt tisztelet oldása, a versek felszabadító erejének bemutatása, elvonatkoztatva a szigorúan vett, iskolás megközelítéstől.
„Maga a versmondás folyamata érdekel és a mögötte rejlő önismereti munka és őszinteség.” – nyilatkozta Áron a dunszt.sk-nak adott interjújában. „Engem az út, a folyamat érdekel leginkább, ahogy a mondó a versolvasástól eljut a kiejtett szavakig. És ez javarészt leválik az irodalomoktatásról, mert ma az iskolákban inkább a természettudományos irány a mérvadó, még mindig túl sok hitet vetünk a leírható részletekbe. Ezért nem, vagy csak nagyon ritkán ütnek nagyot a versek.”
Az iskolai tananyagban ismert művészettörténeti, életrajzközpontú megközelítés helyett a VerShaker erősíti a költészet mint élő művészet élményszerűségét. A VerShaker első adásának premierje 2020 április 11-én volt, melyben Wunderlich József mondta el kedvenc versét és beszélt róla leplezetlen őszinteséggel. Azóta sorra kerülnek fel izgalmasabbnál izgalmasabb versek és a hozzájuk tartozó beszélgetések a magyar színházi szakma kimagasló egyéniségeitől.
Az alkotók a videókat ajánlják minden irodalom, költészet, versmondás iránt érdeklődőnek, fiatalabbaknak, idősebbeknek, versmondással foglalkozó előadóművészeknek, amatőr versmondóknak és végül, de nem utolsósorban pedagógusoknak, tanároknak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.