A VerShaker első adásának vendége Wunderlich József. Bertolt Brecht: Minden változik című verse kapcsán beszélgetnek Áronnal.
Wunderlich József 1989-ben született Pécsett. Bár hegedűművésznek készült, egy sérülés miatt ezek az álmai szertefoszlottak, a Bartók Béla Konzervatórium zenés színjátszó körében azonban új utakra talált. A Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakára elsőre felvették, ahol 2013-ban végzett. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd 2015-ben a Vígszínház társulatához csatlakozott. 2016-ban Junior Príma Díjjal tüntették ki, és elnyerte a Ruttkai Éva-emlékdíjat is. 2017-ben Soós Imre-díjban, 2018-ban és 2019-ben pedig Vígszínház-díjban részesült. Láthattátok az utóbbi időben többek között A Pál utcai fiúkban, A nagy Gatsbyben, A diktátorban, és a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadásokban. De az Aurora Borealis – Északi fény, és a Nyitva című filmekben, valamint a Kossuthkifli, és az Egynyári kaland című sorozatokban is feltűnik.
A vers fordítója, Ungár Júlia így ír a vers hátteréről:
Brecht 1941 körül írta a verset. Ekkor már 8 éve él emigrációban, 1933-ban, egy nappal a Reichstag leégése után elmenekül Németországból. 41 nyarán kapja meg a beutazási vízumot Amerikába. Útközben meghal a szerelme. A "minden változik" Brecht gondolkodásának alapja. Az első két sor kategorikus kijelentés. A következő háromban a filozófiai állítással szemben egy roppant gyakorlati példát hoz: a vizes bort már nem lehet tiszta borrá alakítani. A második versszakban minden a visszájára fordul. A gyakorlati állítás a kategorikus. És ezt kérdőjelezi meg a "minden változik" elve. De hogyne csak elv maradjon, neked kell cselekedned. Ha valami változhatatlannak tűnik föl, ne törődj bele!
Ezt az epizódot is örökbe fogadhatjátok "Örökbefogadási programunk" keretében, melyről itt olvashattok részletesen:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal