Ezúttal Tankó Erika előadásában hallhatjátok Szabó Lőrinc: Semmiért egészen című versét, ennek kapcsán beszélgetnek Áronnal.
Tankó Erika Gyimesközéplokon született, majd a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Innen felvételizett a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre, ahol 2009-ben mesterszakon diplomázott színművész mesterszakon. Az egyetemi évei meghatározó előadása a Curva Pericolosa című monodrámája volt. Különlegessége többek között abban rejlett, hogy az utcán játszotta, interakcióval, improvizációval. Ehhez az előadáshoz köthetően kapott 2004-ben szerződését a temesvári Csiki Gergely színházhoz, melynek hat évig társulati tagja volt.
2010-ben Balász Zoltán, a Maladype színház vezetője, meghívására Budapestre költözött, és egészen 2019-ig a Maladype Színház tagja volt. Az itt eltöltött évek alatt a világ számos fesztiválján vett részt és képviselte Magyarországot, Indiától Chicagóig.
Hajdu Szabolcs, Ernelláék Farkaséknál című filmje, Erika címszereplésével 2016-ban elnyerte a Karlovy Vary Film Festival fődíját.
Jelenleg szabadúszó színészként dolgozik, többnyire független produkciókban, de együttműködik többek közt a Magyar Állami Operaházzal is, és az utóbbi időben tanítani is elkezdett.
Ezt az epizódot is örökbe fogadhatjátok "Örökbefogadási programunk" keretében, melyről itt olvashattok részletesen:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.