Ezúttal Földes Esztertől hallhatjátok József Attila: Kései sirató című versét, ennek kapcsán beszélgetnek Áronnal.
A diploma megszerzése után két éven át az Új Színház Társulatának tagja volt, majd ezt követően a Centrál Színházhoz, később a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződött. 2015-2019 között szabadúszó, majd a kecskeméti Katona József Színház színésznője volt. Egy évadon keresztül pedig a Karinthy Színház művészeti vezetőjeként is tevékenykedett. Pályája során olyan előadásokban láthattátok már, mint az Illatszertár, a Koldus és királyfi, a Don Carlos, a Kávé habbal, a Lear király, a Lolita, a Semmi pánik, a Mizantróp. Legutóbbi sikerei között az egyik legjelentősebb A baba című előadása volt, a Karinthy Színházban. Filmvásznon szerepelt többek között a Szajki Péter rendezte Intim fejlövésben, vagy Géczy Dávid kisfilmjében, A győztesben. Több televíziós sorozatban is feltűnik, például a Válótársakban, a Munkaügyekben és a Mintaapákban. Az "Életművész" és az "Ég, föld, férfi, nő" műsorokban pedig, televíziós műsorvezetőként is dolgozott.
Ezt az epizódot is örökbe fogadhatjátok "Örökbefogadási programunk" keretében, melyről itt olvashattok részletesen:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.