A VerShaker Blogon augusztusban olyan költeményeket és novellarészleteket olvashattok, amikből kiderül költőink és íróink is szívesen töltötték az időt nyaranta a vízparton, ami különbözőképpen hatott rájuk. Most a tengerhez utazunk Pilinszky János és Nagy László versei által.

Pilinszky János először fiatal korában olasz ösztöndíj révén láthatta a tengert, majd a hatvanas évektől kezdve meghívásra többször látogatott külföldre. Mi „A tengerpartra” című versét mutatjuk meg Nektek.

„A tengerparta kifekszik a tenger,

a világ végén pihen a szerelmem,

mint távoli nap vakít a szivem,

árnyéka vagyunk valamennyien.”

Nagy László pályája elején egy műfordítói ösztöndíjnak köszönhetően két évet töltött Bulgáriában, ahova később is gyakran ellátogatott. Ezalatt az időszak alatt számos köztük a Tenger című művét is ez a táj ihlette.

„Violás égbolt borul a tájra,

hullámok villognak alóla,

hangot hoznak a végtelenségből

zúdúlnak egymásba-karolva.

Balcsiknál zordan mormol a tenger,

szüntelen reszket a rózsafa.

Szép ez a tenger, vad szeretettel

mintha a lelkemhez szólana!

Tenger, te lelkem habos testvére,

két szemem ragyogva megcsodált,

de én még ifjan szabad hajóval

akarom járni az óceánt.

Én még sokáig akarok élni,

szállani előre sebesen.

Zabolát vetni lehet a vízre,

de énrám, de énrám sohasem.”

Kamenjak félsziget, Isztria legdélebbi pontja

Fotó: Zoltán Áron