„A legnagyobb, a legtökéletesebb. Nem mérni akarom a jelzők felsőfokával, nem összehasonlítani. Neki mi, többiek, maiak, nem vagyunk, nem voltunk versenytársai. Igazi kortársai, a nyugatosok, szintén nem voltak azok. Abban a magasságban, ahol ő élt, egyszerűen csak társak vannak. Téren és időn túl társak az emberi önismeret és az igazság keresésében. Örökké aktív erők, világító és termékenyítő sugárzások. Szellemek a szó igazi és titokzatos jelentése szerint. Földi sorsuk véletlenei mintha valami roppant mélységben zajlanának alattuk, tele zavarokkal, félreértésekkel, gyöngeségekkel és gyarlóságokkal. Az élet salakos, misztikus, nélkülözhetetlen nyersanyagával, amely akadályoz és izgat, rombol és táplál.  Mire azonban titokzatos átváltozások után, fent a magasságban, kivirágzik belőlük a mű, az aktualitásoknak ez a hordaléka elveszti minden jelentőségét. A nagy költők igazi élete a belső élet. Mint a tudósoké és az aszkétáké.”

Babits "barátai" cikksorozatunkban olyan, Babitshoz közel álló költőtársairól olvashattok, akik nem csak kollégái, de talán barátai is lehettek a költőóriásnak. Sorozatindító interjúnkban – melyet G.Tóth Franciskával, az esztergomi Babits Mihály Emlékház, a „Fecskefészek” házigazdájával készítettünk – már olvashattátok, milyen szerteágazó kapcsolati hálója volt Babitsnak. Erről tesz tanúbizonyságot az esztergomi nyári lak autogramfala is, melyen többek között Szabó Lőrinc aláírása is szerepel. Ők ketten először 1918 novemberében találkoztak a Nyugat szerkesztőségében.Második alkalommal már Reviczky utcai lakásán találkoznak, legközelebb pedig már együtt is olvasgatnak, pertut is isznak – írja Rába György a Kortársaink sorozatban megjelent Szabó Lőrincről kiadott könyvében.

„Azt hittem, a világ legnagyobb rendjele gyúl ki a mellemen és szívemben a nap” – így idézte fel azt a pillanatot Szabó Lőrinc, amikor belépett barátja írói műhelyébe, melynek először csak látogatója volt, majd másfél évig lakója is lett. 1920-ban ugyanis tanítványát, a nyomorúságos szálláson kínlódó fiatalembert befogadta Babits. „Ebben az időszakban délutánokat és éjszakákat beszélgettek át a lakáson, kiskocsmában vagy az utcán, néha virradatig sétálgatva.” Ilyenkor leggyakrabban világirodalomról, filozófiáról volt szó. Ekkor a „barátságnak oly hatalmas érzése alakult ki kölcsönösen bennük, amilyent a mai kor embere alig, csak az antikvitás és a német romantika leírásából ismer.” Ezt az érzést valószínű a pedagógiai ösztön indította el Babitsban, hiszen már korábban is belső barátjává fogadta tanítványát – vélte kötetében Rába György irodalomtörténész. Babits Mihály figyelme, tanári gondoskodása, mentori tevékenysége Szabó Lőrinc irodalmi világnézetére és ízlésére is hatott. Általa ismerte meg például az angol nyelvet és irodalmat is. A Tücsökzene című kötetének 244. versében így ír arról, hogyan volt Babits egyszerre a nyelvtanára és irodalmi nevelője is.

„Wilde a legkönnyebb – szólt egy délelőtt
mesterem, és mindegyikünk ledőlt
a díványra, majd, egy órai
nyelvtan után, rögtön fordítani
kezdtük a Happy Prince-et. Persze a
kiejtéssel baj volt: Babits maga
se tudta jól. „Úgy látszik, hagyomány
Arany óta” – mondta nevetve – hogy
magyar költőnek néma tudomány
maradjon Shakespeare nyelve!…”

Szabó Lőrinc kijárta Babits költői és emberi iskoláját, megbirkózott a legnehezebb fordítói feladatokkal. De egymás hatására felerősödött egyéniségüknek az az oldala is, amelytől egymás segítségével akartak megszabadulni. Babits izgatottsága, olykor szélsőségei hatnak a kamasz lázas világára – vélekedik Kabdebó Lóránt irodalomtörténész Szabó Lőrinc lázadó évtizede című tanulmányában.

Bár a fiatal költő irodalmi útkeresése miatt 1921-től kezdve  Babits és ő eltávolodtak egymástól, mégis 1926-ban útjaik ismét találkoztak. És, hogy mi történt akkor? Erről valljon nektek maga Szabó Lőrinc: „Baudelaire és Babits nevét társhatások  és jó és rossz kiegészítő vagy ellenhatások nagy sorával, más nevek légiójával vehetném körül…A múló befolyások nagy része (pl. az Adyé) nálam káros volt, úgy érzem, az első nagy általános erjesztő hatás után sok fölösleges időt veszítettem…”

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.

-------
Kabdebó Lóránt irodalomtörténész Szabó Lőrinc lázadó évtizede című tanulmányát itt találjátok: https://mek.oszk.hu/05200/05231/05231.pdf

Szabó Lőrinc Tücsökzene című művének 244.Angol Líra és 243.Babits című versét az Osiris Kiadó gondozásában 2003-ban Budapesten megjelent Szabó Lőrinc Összes versei II. kötetéből idéztük.

Forrásként használtuk még az Akadémiai Kiadó 1972-ben Budapesten megjelent Rába György: Szabó Lőrinc című kötetét, mely a Kortársaink sorozatban jelent meg. A sorozatot: Béládi Miklós és Juhász Béla szerkesztette.

A cikk elején lévő Szabó Lőrinc által írt emlékező sorokat a Nyugat Kiadó és Irodalmi R.T. Kiadásában megjelent Babits Emlékkönyvből idéztük. Szerkesztette Illyés Gyula.

A fotó itt található: 
https://nyugat.oszk.hu/html/galeriak/fotok_album/pages/038babits_szabol_komjathy2_hub1_fondiii2290.html

A Babits "barátai" sorozat szerkesztői: Pifkó Szera és Zoltán Áron.

Komjáthy Aladár, Babits Mihály és Szabó Lőrinc Babits Mihály Reviczky utcai lakásában
Országos Széchenyi Könyvtár/Kézirattár:Fond III/2290/107