A VerShaker legutóbbi epizódjaiban Tóth Árpád verseit dolgozzuk fel. Harmadik évadunk felütéseként Horváth Csengével beszélgetett Zoltán Áron, a költő Lélektől lélekig című verse kapcsán.

Tóth Árpád Svendléren. 

A versmondó előadóművész külső-belső útjáról, a személyes világképét meghatározó élményekről és a lírai költészet és a magány kapcsolatáról gondolkodtak közösen. A Holtszezon Irodalmi Fesztiválon készült epizódot itt tujátok visszanézni:

Születésnapi epizódunkban, a Versmegzenésítés challenge-ben pedig a költő Körúti hajnal című versét Orosz Ákos, Tóth András (és testvére Tóth Ábel), valamint Zoltán Áron, egymástól függetlenül zenésítették meg három teljesen különböző verzióban. A feldolgozások kapcsán az előadók rendhagyó módon, saját önismereti útjukon keresztül tárják fel a költemény titkos mélységeit.  A Művészetek Völgye POKET udvarában tavaly nyáron rögzített ünnepi műsort itt tudjátok visszanézni:

Babits barátai sorozatunkban már írtunk arról, hogy Tóth Árpád személyiségét és kapcsolatait is egyfajta csendes szemlélődés, önelemzés jellemezte. Ez lírai költészetében is megmutatkozott. A gyakran betegeskedő, békét és magányt kedvelő költő egyúttal komoly természetjáró ember is volt. Amellett, hogy olykor-olykor szeretett tréfálkozni, sakkozni, dalolni, szórakozni a pesti kávéházak forgatagában, mégis inkább az elvonulás jellemezte őt. Az első Nyugat-nemzedék jelentős alkotója Svedléren kezeltette tüdőbaját egy gyógyüdülőben, itt ismerte meg feleségét is, ide jött vele nászútra, s az 1917-es esztendő nagy részét – májustól decemberig – gyakorlatilag itt töltötte vele.

Tóth Árpád grafikája a svendléri tájról.

A felvidéki táj szépsége gyakran csábította sétára az álmodozó költőt. Ilyenkor hanyatt fekve a fűben, a kék ég alatt ringó virágokban találta meg a lelki békességet, a csendes magányt, és bennük önmagát. Ez lírai költészetében is megmutatkozott. Egy ilyen pillanatban született az Elégia egy rekettyebokorhoz című költeménye is:

„Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz
Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.”

A költőt olyannyira magával ragadta a svendléri táj szépsége, hogy nem csak verseket írt itt, hanem botanikai szenvedélyének is hódolt ilyenkor. Lánya – Tóth Eszter – így emlékszik vissza édesapja növényvilággal való kapcsolatára:
„Svendlér változatos flórája, melyben a síkság növényei is feltalálhatók, de oly fajták is melyek már a hegyvidékek lakói, falusi életének sok szabad ideje és eredetileg is meglévő hajlamai egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy olyan nagy örömét találja a botanizálásba s ez nem maradt hatás nélkül a verseire sem.”

Tóth Árpád svedléri noteszéből. 

Felcsapva a növényhatározóját olyan növényeket kutatott fel, mint a csengettyűvirág, a menta, vagy a rekettye és ugyanitt lényegültek át tudományos meghatározásai költői metaforákká – olvashatjuk Tóth Eszter – Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek című könyvében. Svedlér tehát Tóth Árpád sokfélén sivatagos életében a „frissítő oázist”, az idillikus boldogság eszményképét jelentette még a hétköznapok budapesti szürkeségben is. „…furcsa, hogy egyszerre pesti lakos lettem megint – a hóval takart Svedlér olyan végtelen szép és nyugalmas volt.” – írja egyik legjobb barátjának, a jogi pálya mellett verseket is író Nagy Zoltánnak szóló levelében.

A természet csodálata és a szemlélődő ember lelki világa jelenik meg az 1919 őszén, az ellenforradalom vészterhes idején írt versében is, Az árnyból szőtt lélekben:

„A fák szelíd, nagy árnyát nézni este
Szeretem én aranyszín dombokon,
Áldott az árnyak test nélküli teste,
Titkos kelméjük lelkemmel rokon;
Hisz Isten tán fenyőfák gyenge gyanta
Lehű árnyából este szőtte meg,
S a furcsa mélabút ekként foganta,
Mely lágy redőin egyre ott remeg.”

Az 1919 októberében írt vers a költő életében egyfajta összegzésnek is tekinthető. Mindenről ír benne, amelyek számára egész életében örömet adtak és menedéket jelentettek viszontagságos életében.

------------------------------

Cikkünkben a költő lányától, Tóth Esztertől, valamint a Nagy Zoltántól származó gondolatokat  és Tóth Árpád grafikáit, noteszének fotóját és a költő portréját Tóth Eszter – Petrányi Ilona: Tóth Árpád: Az árnyból szőtt lélek című könyvéből idéztük. A teljes könyv itt található: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_PIMU_Kezirattar_09/?pg=0&layout=s

Az Árnyból szőtt lélek című verset teljes egészében itt találjátok:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/toth-arpad-1CABE/versek-1CAC3/az-arnybol-szott-lelek-1CE97/

Az Elégia egy rekettyebokorhoz című teljes költeményt erre az oldalra kattintva találjátok:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/toth-arpad-1CABE/versek-1CAC3/elegia-egy-rekettyebokorhoz-1CDD1/

Nagy Zoltán és Tóth Árpád levélváltásaiból itt olvashattok:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Nyugat-nyugat-1908-1941-FFFF0002/1938-2AFF99/1938-6-szam-7C959A/nagy-zoltan-toth-arpad-leveleibol-7969A/

A cikket szerkesztette: Pifkó Szera és Zoltán Áron.