Facebook Instagram
VerShaker Karácsony – Karinthy Frigyes

„Igen, az a nap. A tulajdonképeni karácsony holnap lesz ugyan, de ma este – az estéje a fő!”

Az elmúlt hetekben felidéztük tavalyi sorozatunkat, a Költők Karácsonyát, melyben Ady és Léda, Radnóti és Gyarmati Fanni, Babits és Török Sophie, valamint Csinszka ünnepeit elevenítettük fel. Úgy gondoltuk azzal kedveskedünk Nektek, hogy nemrégiben befejeződött Babits „barátai” sorozatunk általatok legkedveltebb szerzőinek karácsonyhoz kötődő történeteivel, gondolataival tesszük szebbé az ünnepeteket. Karácsony előestéjén Karinthy Frigyes családi történeteivel, naplóbejegyzéseivel díszítjük a VerShaker karácsonyfáját.

karinthy-hogolyo.png

Karinthy Frigyes fiával, Karinthy Ferenccel

 

Karinthy életében sorsforduló édesanyja korai elvesztése, aki 1893-ban, alig fél évvel hatodik gyermeke, József születése után halt meg. De legalább ilyen fontos az az életformaváltás, mikor a 46 éves apa átmeneti, kapkodó és kétségbeesett időszak után végre összefogja s együtt tartja a hat gyermeket. Ezt a népes családot – különösen az anya halála után – a bécsi és pesti nagynénik, nagybácsik és az apa szűkebb baráti társasága óvó szeretettel veszi körül. Ennek a bensőséges családi kör alkotta életnek igen pontos lenyomata Karinthy gyermekkori naplója – olvashatjuk Szalai Károly utószavában a Karinthy Frigyes: Gyermekkori naplók című kötetben.

A tizenegy éves kis Karinthy így írt naplójába 1898 december 24-én:

„Igen, az a nap. A tulajdonképeni karácsony holnap lesz ugyan, de ma este – az estéje a fő! […] Itt ülök a szobába az ajtó bé van zárva sok láncz meg dió van itt. Na majd hónap irok a karácsonyestvéről. Ki tudja, kapok e valamit?

Most másodszor irok itt estve, a csöngetésre várunk. Remény semmi sincs. Helén néni és Eta még nincsenek is itthon, a kedves Angi néni alighanem ott tartotta őket, pedig Helén néni rakásra igérte hogy nem hagyja ottartani magát. Agyő. Holnap sok irnivalóm lesz!”

A naplórészletben említett Eta (valójába Ada, de Etelkának is nevezték a családban) egyébként Karinthy második legidősebb nővére, akit Kosztolányinak szánt a „családi tanács”, de a házasságból nem lett semmi. „Ada: pikáns kis szépség, szellemes, csípős, »franciás«, karcsú, de kis termetű, később Erdei Viktor festőművész felesége. Sorozatosan festegetett élete végéig csinos kis akvarelleket, melyeket ajándékként osztogatott szét.” – írja róla a legkisebb testvér, Józsele.

Kosztolányi az Esti Kornél novellaciklusában örökítette meg a népes család meghitt, ám mégis furcsa hangulatát: „Egyetlen óriás szobában tartózkodott a család. Kaniczky egyik nénje festett, a másik zongorázott, a harmadik mindaddig, míg a vendégek ott voltak, arccal a falnak fordulva állt, nem tudni miért. Az apa, egy szeretetre méltó, kedves öregúr, a szoba közepén ült és írt, az aggkor higgadtságával, bele-belemártotta tollát a kalamárisba, óvatosan lepöccintve hegyéről a fölösleges tintát és nem törődött a körötte tomboló zajjal.”

A Kosztolányi által Kaniczkynek keresztelt műkedvelő filozófus és tudós apa (eredeti nevén Kohn József), a magyar Filozófiai társaság egyik alapító tagja révén – a gyermekeit költő és filozófus baráti kör, képzőművészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében neveli. A nyughatatlan gyerek Karinthy sokat álmodozott jövőjéről. „Csak valamivel nagyobb lennék – fohászkodott naplójában – mégis a nagyoknak több kalandjuk van!” Számtalanszor elképzelte, milyenek lesznek napjai felnőttként, leírt „egy pár jövő napot”, hogy ha majd „ez csakugyan jön”, összehasonlítsa. Az általa elképzelt napok között ott volt 1932 karácsonya is. Érdekes, hogyan képzel magának – mint leendő családfő – népes családot akkor is:

„Milyen boldog is ezeknél a gyermekeknél a karácsony, a kis Juczi most tanulta meg a szót ...Hajábu!” Laczkó de örülsz. Lili kezd unalmas lenni. Folyton szememre hányja hogy …ej de bolond! Tegnap kaptam ki 1 holnapi fizetésemet, 1500 frt. Kevés.”

Másnap „bambaságnak” mondja mindazt, amit leírt, mégis, újra meg újra visszatér kedves gondolatához, képéhez: a saját felnőtti lényéhez. Ez a felnőtt mindenekelőtt híres, ünnepelt ember; a hírnevét pedig – érdemes megfigyelni – sokkal többre becsüli gyerekkorában is Karinthy, mint a kiegyensúlyozottságot, a „boldogságot” – írja Levendel Júlia irodalomtörténész Így élt Karinthy Frigyes című kötetében.

Képzelt hírneve, valóssággá vált. Olyannyira, hogy amikor eljött az adventi időszak, költő és író társaival együtt ült a Hadik Kávézó asztalainál és egy „jó feketét” kortyolgatva felkérésre papírra vetette aktuális karácsonyi gondolatait, hogy aztán azok megjelenjenek , mint például a híres Karácsonyi ingyen árjegyzék című írásai is: „Adni azért jó, mert örömet okozni jó, mert szeretni jó. De miért kell ehhez adni? Ha anélkül is lehet örömet okozni! Ingyen! Hát nincs a drót nélküli telefon és füst nélküli lőpor? Csak ajándékkal lehet meglepni valakit? És ott együltőmben, a kádban, kitaláltam az ajándék – költség nélkül való füst és drót – és pénz nélküli örömteljes karácsonyi meglepetést. Sőt egész tömegét a meglepetéseknek.”

Amatőr filmfelvétel, 16 mm-es szalag, 1931. 
Karinthy Frigyes fiával, Karinthy Ferenccel, nevelt fiával, Kertész Tamással és több ismeretlen fiúval hógolyózik.

De a hírnév persze nem jött azonnal, addig még hosszú, rögös úton kellett végig járnia a kis Fricinek. 1899 december 24-ét például büntetésben töltötte rossz félévi bizonyítvány miatt (mintha a büntetés részeként még a neki szánt ajándékokat is kisöccsének adták volna):

„Szombat este volt az. Csak Angi néniék jöttek el azok is későn. Nagyon édes élő karácsonyfa volt; 10 évig is eltarthat az. Én egy „Bőrharisnyát” egy koszorú fügét meg egy könyvet kaptam. Józsi borzalmas sokat, egy nagy katonai felszerelést kardot dobot puskát trombitát táskát kuglizót stb kapott. A többi is sok mindent. Károly bácsi kiálhatatlan módon minden alkalommal midőn egy pillanatra föl kezdtem vidulni odavágott egy pár szót – sejtheted miről. Végre midőn a társasjátéknál (melynél nekem játszani nem volt szabad) már tovább nem birtam kitartani, kimentem és elkezdtem francziát tanulni. Senki nem szólt hogy miért nem jövök be. Az első perczben elkeseredésemben arra gondoltam, hogy ez szivtelenség és nem szép tülök. De aztán lehültem. Ugyan hát hogy tehetnének máskép? Hát szabad nekem még szólnom? Nem; bizonyára nem.”

Reméljük, hogy Nektek nem kell büntetésben töltenetek a mai napot, és békés, boldog, családi körben ünnepelhettek!

-----
Karinthy gyermekkori írásait és Levendel Júlia valamint Szalai Károly gondolatait a Móra Könyvkiadó gondozásában Budapesten, 1979-ben megjelent Így élt Karinthy Frigyes, valamint a Helikon Kiadónál, Budapesten 1987-ben megjelent Karinthy Frigyes: Gyermekkori naplók című kötetekből idéztük.

A Karácsonyi ingyen árjegyzék című Karinthy írást a Libri és a Jaffa Kiadó által 2020-ban kiadott Karinthy Frigyes Karácsonyi társasjáték változatok egy ünnepre című kiadványából idéztük. A könyvet szerkesztette Jolsvai Júlia.

A VerShaker Karácsony sorozat szerkesztői: Pifkó Szera és Zoltán Áron.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vershaker.blog.hu/api/trackback/id/tr3516792044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

VerShaker Blog

Címkék

Ajánló (27) Ajànló (2) ArsPoetica (3) Az őrült (1) A célról (1) A VerShakerről (17) BabitsMihály (1) Babits „barátai (12) Bach Kata (2) Backstage (2) Bálint András (1) Barabás Lili Kinga (4) Bariz Evelin (4) Bemutató (2) Bertold Brecht (1) Boldog szomorú dal (2) Carol Ann Duffy (1) Charles Bukowski (1) Cikkek esszék (75) Csapó Attila (2) Czigányik Lídia (1) Ellentétek balladája (1) Első évad (8) Esti kérdés (1) Esti Kornél (1) Fasti (1) Fesztbaum Béla (2) Film (1) Filmsorozataink (23) Filmsorozatok (1) Földes Eszter (1) Francois Villon (1) Fű fa füst (1) Gyabronka József (1) Gyarmati Fanni (1) Hajduk Károly (1) Haselbach Ivett (2) Holtszezon fesztivál (3) Horváth Csenge (2) Húsvéti gondolatok (1) Igó Éva (3) Impresszum (1) Interjúk (8) Izsó Nóra (1) Izsó Zita (1) József Attila (4) Kaland (1) Kappanyos Andrást (1) Kávészünet zenekar (1) Kései sirató (1) Király Dani (2) Király Dániel (1) Kis pont vagyok (1) Költő-és kötetbemutató (2) Költőink a grafológusok szemével (4) Költőink szabadidejükben (6) Költők (55) Költők karácsonya (7) Költőpárok (6) Könyvek (1) kortárs költészet (3) Kosztolányi Dezső (8) Kosztolányi színei (5) közösségi finanszírozás (2) Magamhoz (1) Második évad (17) Mészáros Blanka (1) Minden változik (1) módszertan (1) Nagypál Gábor (1) Neked írom (1) Nemes Nagy Ágnes (2) Nyarak a vízparton (4) Ónodi Eszter (1) Orosz Ákos (2) Peer Krisztián (2) Petőfi Sándor (2) Pilinszky János (3) Pintér Liliána (2) Programjaink (26) Radnóti Miklós (1) Rajtó Fanni (1) Reményi Gyenes István (1) reSTART Feszt (9) RUSZT (14) Semmiért egészen (1) Spengler Kata (2) Szabó Lőrinc (1) Szálinger Balázs (1) Szilágyi Csenge (1) Tamássy Bogi (4) Támogatás (3) Tandori Dezsőnek (1) Tandori világai (5) Tankó Erika (1) Thomas Mann (2) Tóth András (1) Tóth Árpád (1) Ünnepek (28) Varga Mirjam (3) Vecsei H. Miklós (2) Versek (28) Versélmények (4) VerShaker offline (15) VerShaker Történelem (1) VerShaker X Petőfi2000 (1) Versjátékok (1) VersKép Challenge (1) Versmegfejtő beszélgetés (1) Villon világa (3) Weöres Sándor (4) Wunderlich József (3) XX. SZÁZADI FRESKÓ (1) Zsigmond Emőke (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása