Szeptember elején indult Babits „barátai” sorozatunk, a nyolcvan éve elhunyt költőóriás emlékére. Babits kapcsolati hálója kiterjedt az egész magyar irodalmi közéletre, sorozatunkban olvashattatok már többek közt Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond és Weöres Sándor kapcsolatáról is vele. Ezúttal Juhász Gyuláról írunk, akinek aláírását szintén megtalálhatjátok az idén hatvan éves Babits Emlékház Autogramfalán (melyről Régimódi Facebook-oldal című cikkünkben olvashattatok).

Juhász Gyula, Tanner Ilona és Babits Mihály a Tiszán egy csónakban.
Fotó forrása: Móra Ferenc Múzeum 

Juhász Gyula nevével előző, Babits és Kosztolányi témájú cikkünkben is találkozhattatok. A három költő a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen találkozott először, az 1903/04-es tanévben, amikor Négyesy László professzor Stílusgyakorlatok címmel elindította legendássá vált egyetemi önképzőkörét. Juhász a Négyesy-szeminárium titkára is volt egyúttal.

A szeminárium tagjai sokszor keveredtek vitába. Kosztolányi és Babits például soha nem tudta igazán megérteni Juhász Ady-mániáját. Kosztolányi több levelében is bírálta műhelytársuk Ady iránti rajongását. Erre a válasz sem késlekedett: „Ne félts engem a nemes és álmodó Ady Endrétől, a magyar Verlainetől. Én sajnos, odáig soha sem fogok eljutni. Sokkal több nyárspolgári elem van bennem és sokkal kevesebb poézis.”

Juhász Gyula: Ady Endrének 
(részlet)

Most vagy te nékem legnagyobb,
Mikor az ősz harmatja megesett,
Mikor véres és aranyos színével
Leng venyigéje homlokod felett. 

Most vagy te nékem legnagyobb,
Mikor az alkonyatban nő az árnyad
S az élet és halál mély titkai
Szívedben könnyre és mosolyra válnak. 

Az eltérő alapokról induló költőket az egyetemi évek után távolra sodorta egymástól az élet. „…én visszakerültem Szekszárdra, szülővárosomba, Juhászék is szerteszóródtak, de azért élénk levelezésben maradtunk egymással.” – írja Babits Mihály. „Juhász különben egész életében lusta levélíró volt, sok levelemre nem is válaszolt, néha hónapokig is hallgatott.” Gyakori eltűnéseiről árulkodik az a rendkívül körülményesen megfogalmazott levél is, melyet 1906. július 26-án írt Babitsnak.

„Kedves Babics,

a régi barátsággal és tisztelettel köszöntöm újból Magát, a qui bene latuit, bene vixit (jól él, ki elrejtőzve él – a szerk.) elvének szenvedéllyel hódoló szekszárdi bölcset. Ez a köszöntés egy kissé anakronizmus (időbeli ellentmondás – a szerk.), előbb is megtörténhetett volna. Ophélia hallgat s szeret, sajnos ez az én üzleti elvem az epistolographia (a levélírás mestersége – a szerk.) betűhímes mezején. Most azonban ismert egoizmusom, amelyet én szerényen individualizmusnak keresztelek, mégis kiruccantotta belőlem ezt a zárt levelet.”

Juhász Gyula nem találta helyét a máramarosszigeti piarista gimnáziumban, ahol tanári állást kapott. Lelki alkata visszatartotta attól, hogy a városka közösségi életéhez csatlakozzon, és ez az állandó belső feszültség neuraszténiába kergette. Az öngyilkosságot is fontolgatta, melyet végül első kötet-megjelenésének híre miatt mégsem kísérelt meg 1907-ben.

Rá egy évre már – nagyváradi tanárként – alapító atyja lett a Holnap Irodalmi Társaságnak, annak az irodalmi csoportosulásnak, amely a Budapestre centralizáló szellemi körökkel párhuzamosan, hosszú idő után vidéken is haladó szellemiségű, modern hangot képviselt. Ady Endre és a nagyváradi illetőségű fiatal költők mellett Juhász ösztönzésére Babits is publikált első antológiájukban, A Holnapban. „Az én irodalmi fellépésem teljesen Juhász Gyula nevéhez fűződik. Juhász Gyula bűne, hogy előjöttem magányomból és a nyilvánosság elé kerültek verseim. Ő volt az, aki az első hét versemet, tudtomon kívül, kiadta A Holnapban. Juhász volt az, aki bíztatott és ösztönzött. Juhász Gyula, aki hányszor öntött levelével új lelket belém. Az ő bűne vagyok én!” – idézi Babits gondolatait Vér György Juhász Gyula bűne az én fellépésem – mondja Babits Mihály című 1923-as írásában.

Juhász Gyula idegállapota azonban egyre rosszabb lett. Egy alkalommal, amikor tanári állásából megszökött, „az igazgató Babitsnak küld levelet abban a reményben, hogy a költő tudja hol bujkál Juhász tanár úr: Nálad bizonyára megjelenik. Ültesd le, kérlek, és írass meg vele egy szabadságkérő levelet.” – idézi dr. Hamar Péter irodalomtörténész Nagyjaink – Juhász Gyula című tanulmánykötetében.

Babits később sem feledkezett meg ifjúkori műhelytársáról, 1923 pünkösdjén részt vett a költői pályájának negyedszázados jubileumát ünneplő matinén, melyet újságíró barátai szerveztek neki. Ezzel nem csak Juhász csökkenő önbizalmát szerették volna helyreállítani, de az ekkora már súlyosan beteg, eladósodott költőt gyűjtés útján igyekeztek támogatni.

Juhász Gyula: Babits Mihálynak
(1928)

„Jöttél szelíden a lankás Dunántúl
Kékes tájáról, hol dús a gerezd
S az őszi este végtelenbe tágul
S a lila égbe lendül sok kereszt.

Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi
Örök verseknek őrzi zengzetét,
Új álmokat, melyek az égi, földi
Csodák köréből lengenek eléd.

S a magyar rónán új tornyok szökelltek
Merész magasba és egy új seregnek
Élén jövőbe tartottál, Vezér.

S ma egy világnak romján újra kelve
Te vagy megint új harcok tiszta lelke,
A lobogó, ki új egekbe ér!”

1929. január 18-án Babits mint a Baumgarten Alapítvány elnöke és főkurátora 4000 pengős jutalomhoz juttatta Juhász Gyulát, mellyel nem csak anyagilag, de erkölcsi értelemben is szerette volna támogatni. Az ösztöndíjat a következő két évben is megkapta a költő, aki azonban már nem tudta igazán élvezni annak lehetőségeit, és végül ’37-ben, végső elkeseredésében öngyilkos lett. A rá visszaemlékező Babits Mihály Juhász Gyula (Egy Juhász-antológia előszava) című írása 1939-ben jelent meg a Nyugat hasábjain:

„Mikor hajdan mint ifjú, lelkesítő és erőt adó kézfogással távoztam az Ipar utcai házból, nem gondoltam, hogy börtönt hagyok el, melyben a vidéki rabság és csüggedés életfogytiglani elítéltje ül. Ez kergette a kétségbeesésbe, s ez nyomta bélyegét költészetére is, mely nem olyan, mint a nagy, boldog dalnokoké, mindent átfogó, s egész világot bejáró. De bírja a titokzatos líraiság varázsát, amely egy hangba, egy jelzőbe érzelmi mélységeket tud sűríteni, s néha érthetetlenül szíven üt egy hanglejtéssel, egy alliterációval. Se nem hangos, se nem hatalmas, se nem hibátlan, és mégis olykor szívesebben nyúlunk érte a polcra, mint a nagyokért.”

----

A sorozat szerkesztői: Pifkó Szera és Zoltán Áron.

Babits Mihály Juhász Gyula (Egy Juhász-antológia előszava) című írását itt olvashatjátok teljes egészében.

Juhász Gyula Ady Endrének című szonettje itt olvasható teljes egészében.

Juhász Gyula: Babits Mihálynak című versét itt találhatjátok.

„Juhász Gyula bűne az én fellépésem” – mondja Babits Mihály Vér György írását a Pátria Könyvek, 1993-ban kiadott Babits Mihály „Itt a halk és komoly beszéd ideje” Interjúk, nyilatkozatok, vallomások című kötetéből idéztük.

Juhász Gyula életrajzi adatait a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. által kiadott Nagyjaink sorozat Juhász Gyula című kötetéből idéztük. A kötetet összeállította: Dr. Hamar Péter.

Juhász Gyula levelének Babits Mihálynak írt sorait, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete által 1959-ben kiadott Új Magyar Múzeumok Irodalmi Dokumentumok Gyűjteménye 3. – Babits-Juhász-Kosztolányi levelezése című kötetből idéztük.